Today
Már megint annyi abszurd, felesleges és bosszantó dolog történt tegnap, hogy arra kell gondoljak, az emberiségnek hosszan és kitartóan kellene imádkoznia a hétfők eltörléséért. És eltörlé az úr angyala a hétfőket. Ja, tudom, akkor a kedd lépne a hétfők helyére, mert a gonoszságnak mindig vannak követői.
A munkahelyi ultraabszurd újabb felvonása akadálytalanul bontakozik ki. Mert ugye mi még három hétig tanítunk-vizsgáztatunk. Szar lenne, ha pihenhetnénk. Bridget tegnap azt mondta, legyen egyenlő a teherviselés.Aki nem tanít (az nem én vagyok), és nem vizsgáztat (az sem), az azért igyekezzen bent lenni a suliban. Jahogyne, majd jó hülye lenne. Nem hibáztatom, egyszerűen irigy vagyok.
További folyomány, hogy aláírtam a papírt, hogy akkor tudomásul vettem, hogy elsejétől más a munkaadóm. Hogy milyen feltételekkel, azt még nem mondják meg, de tizenöt nappal az átvétel után igen. Ez tetszik. Én el tudom képzelni például, hogy a legközelebbi választások előtt majd azt mondjuk, hát fiúk/lányok, legyetek képviselők, aztán egyszer megmondjuk mi a meló, meg mennyiért. Nem tudom, lehet, hogy én vagyok hülye, de ez így rendben van?
Jó, oké, felmondhattam volna, igaz. De végkielégítés nincs, ahhoz meg nem voltam elég bátor, hogy ilyen gyorsan haljunk éhen. Kár. Az embernek bátrabbnak kellene lennie, de mit csináljak, TSB már megvette a jövő évi tanári zsebkönyvemet. Ezt nem kell megérteni, a tanároknak a szép sznes tanári zsebkönyv ugyanis olyan, mint az ópium. Az egyetlen örömük év végén. Mondjuk egyébként gyönyörű is az enyém. Színes papírhajtogatások vannak rajta. (A tanár az papírfüggő. Mindent imád, ami papírból van.)
Más. Tegnap rájöttem, hogy lejár a jogosítványom. Tizensokezer hosszabbítani, mert hátha kell. Mire. (Ez Szilasi nyomán van. Ez az egy tetszett a regényben. Na jó nem.) Aztán estére megadta magát a fejhallgatóm is. Kiváló. Nem tudom, mennyi egy ilyen, ezt a telefonhoz adták annak idején, de nyilván sok. Viszont kell. Jól szigetel a külvilágtól.
Én nem tudom, milyen erőtér van körülöttem, de amihez hozzányúlok tönkremegy. Sok lehet bennem a feszültség.
Más nincs, ma este Gofrival találkozunk, előtte persze tanítok. A hét amúgy nyugis, de nem is baj, mert szombaton meg mozgalmas Pozsonyi Munkaközösségi kirándulás múzeumokba. Azt a Zsigmond Vilmost csak nem hagyjuk ki.
Más tényleg nincs. Emma szerint keressem meg azt a helyet, ahol egész évben terasz van. Jó ötlet.
Amúgy két napja azon parázok, hogy van-e egy csomó a torkomnál, vagy nincs. Nem tudom eldönteni. Remélem, csak nyakra hízom, mert semmi kedvem onkológustalálkozókra járni. Lehet, hogy mégis fel kellett volna mondanom tegnap.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése