Szabadság

Földtől eloldja az eget

Kétféle szabadság van, és kétféle korlát. Ez nem saját gondolat, erről beszélgettünk tegnap este. A külső szabadságról, hogy az ember teszi, mert teheti, amit jónak lát a mindennapjaiban, ebbe hatalom, másik ember, súlyosan korlátozva nem szól bele. Ha kékre festi a haját, a körmét, ha mustárt eszik lekvárral, ha reggel hajnalban akar kelni, ha mondani akarja a véleményét, megteheti, a korlátok inkább a mások szabadságát, mások életét és jólétét védik.
A belső szabadság, ha jól értem, egyfajta önazonosság, autonómia. Amikor nem a fejben lévő belsőanyu meg belsőapu mondja meg, mit csinál az ember.
Minden szabadság küzdelmes, mert minden korlát akadályoz, sebez, dühíti az embert, de a belső korlátok különösen is, hiszen az egy internalizált korlát, a sajátnak tekintett, de megörökölt elveink kötnek minket gúzsba.
Nem tudom, min múlik az, hogy kiből lesz szabad ember. Talán azon is, a szülő mennyire rántja vissza abból a mindannyiunk számára létező csilló könnyűségből a gyereket. Engem nem rántottak, mert anyám a bátyámmal volt elfoglalva, az elsőszülött élete nehéz, apám pedig, talán mert emlékezett a gyerekkorára, amikor ővele nem törődtek, amikor a test és a lét börtön volt ugyan, de a gondolatait nem járőrözte senki, békén hagyott engem. Sőt, saját példáján keresztül megtanította a gondolkodás örömét.
Így lett nekem a gondolkodás a szabadság kiindulási pontja, alapja, sarokköve. Innen, ebből az odafigyelő, de korlátlan szellemi szabadságból indul, és ide érkezik minden gondolatom. Én ezt tanultam, ezt a példát láttam apámtól, kicsivel később pedig életem első tanárától, egy matematikustól. Nyilván kell ehhez valami beállítottság is, egy csepp renegát vér az erekbe, egy-két kósza, szakadár gén, de aztán a küzdelem, a szabad és önálló gondolkodás megtapasztalásának öröme már kiirthatatlan az emberből.
Rám talán azért lehet mondani, hogy szabad vagyok, mert számomra a gondolkodás túl nagy örömet okoz ahhoz, hogy a gondolat ne az enyém legyen. Ehhez a gondolkodásban megtapasztalt József Attilai csilló könnyűséghez ragaszkodom, ehhez a korlátlan örömhöz, amit se külső szabály, se belső elvárás nem zavar meg. Mondhatnám, hogy ez egy külön világ, de  nem az, mert a belső világ teremti a külsőt is.  A gondolat, akárcsak a szeretet, kinyit, nem bezár.
Ha az ember gyereket nevel, a mindennapok nehézségei mellett talán ezt a két dolgot kellene megtanítania, pontosabban saját példáján keresztül megmutatnia neki. A szeretetben és a gondolatokban rejlő végtelen erőt és szépséget.
Szeretetlen és gondolattalan fiatalok százai sétálnak be minden reggel az iskolakapukon, és tudom, hogy megszállott vagyok, de hiszek abban, hogy az iskoláknak, a tanároknak feladata van abban, hogy szeretni és gondolkodni képes gyerekek lépjenek ki az iskolából.
Se szeretni, se gondolkodni nem könnyű, mert mindkettő szabadság, és mindkettő szolgálat. Ugyanakkor mindkettő szabadulás is. Vagy ha úgy jobban tetszik, a megváltás.