Az élőkre

Milyen érdekes ez, gondoltam tegnap reggel ébredéskor, hogy felnőttek lettünk. Vagy én legalábbis, mert bár gyerek eddig sem voltam, volt valami éretlen szelete a személyiségemnek, amit most felszámoltunk, és aminek én akkor is örülök, ha a fiatalság zálogaként a bennünk lakó örök gyereket szokás emlegetni. Erre majd még visszatérek valamikor.
Szóval hogy a felnőttség, ez az elgondolásom, a test tiszteletéhez kapcsolódik. Nem kizárólagosságról beszélek nyilván, de valami nagyon is lényeges dologról. Ez természetesen nem az én elméletem, most tanulom: a saját test tiszteletét, és a másik test tiszteletét is. A nem visszaélést egyikkel sem.
A test templom, mondja Ágoston, mondja Szent Tamás (lásd ITT is pont a tegnapi ünnephez kapcsolódva), valamint BH mint jó buddhista, de magam is hajlok arra, hogy a lét, az emberi lét nagyon fontos momentuma a testben való létezés. A test fontossága, szentsége, nyilván egy szakrálisan értelmezhető fogalom, de a test tudományos és gyakorlati szempontból is különleges jelentőséggel bír. A tudományos szemponthoz Martin Reese kozmológus gondolatait ajánlom megfontolásra, a gyakorlati szemponthoz a mindennapi tapasztalt is megteszi.
Megbecsülni vagy megbecsteleníteni. A nyelv árulkodó. .A testet a lélekhez ezer, vagy épp millió láthatatlan szál köti, a testtel visszaélni vagy hagyni, hogy a testtel bárki is visszaéljen: a lélek rombolásának elsődleges kiindulópontja.
Én azt hiszem, hogy amikor Mindenszentekkor vagy bármely más napon a halottainkra gondolunk, akkor is inkább az életükre gondolunk, nem a bomló testen merengünk, ezt meghagyjuk a szomorú, kilátástalan, ünnepmentes napokra, hanem az élő emberre. Én például apámra, ahogy gyakran fontoskodott,  meg a világítóan ősz hajára, a mozdulataira. És a nagyszüleimre, a barátaimra, a volt tanítványra, a rokonokra is mind emberként, hús-vér testként gondolok ilyenkor. Mert az ünnep, bármilyen ünnepről is van szó, a test megbecsülésének az ünnepe is. Mindig az életet ünnepeljük, a testben való létet, mert alapvetően mindannyian szeretünk lenni. Mi mást szeretnénk persze.
Én is szeretek lenni mostanában, bármennyire is fáradtnak érzem magam, és ebben az örömben a test megbecsülése és megbecsültsége meghatározó momentum. Az emberi lét maga az ünnep, és azt hiszem, a kijelölt ünnepnapok csupán megerősítései, emléktáblái ennek a fontos gondolatnak.
A felnőtt ember valószínűleg a test iránt érzett tiszteletében hordozza leginkább a felnőttségét. Ezt tanulom most, a teljességet. a szeretetet, a tiszteletet, és nagyon is kedvemre való a lecke.
Más nincs. Nagyszerű, pihentető és fontos napok állnak mögöttem. Köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette számomra, hogy ez így legyen.