Drum therapy

Néha egészen ijesztően megállni látszik az idő. Megáll, levegőt sem lehet kapni benne. Ez egy víz alatti időtlenség, amiben nem megy senki sehová, csak lebeg, nem telnek benne a napok, nem változik a fény, nem terjed a hang. Kérjük, ne sikoltson. Halálfélelmét kezelje higgadtan.
Közben mindez megmagyarázhatatlan ellentétben áll azzal, hogy a határidők és a tennivalók vasmarokkal szorongatják az ember ereit, és egyre csak azt sziszegik kéjes örömmel az ember fülébe, hogy: "Nincs több időd, nincs több időd." Ha új horrort kellene írni, az az idő kegyetlenségéről szólna.
Más. Van egy tanítványom, felnőtt, a család témakörben arról mesélt, anyukája negyvennyolc évesen, egy évvel a válás után, összeesett otthon és meghalt. A nők nagyobb százalékban halnak meg az első szívrohamban, mint a férfiak. Ezt olvastam valahol. Vigyázni kell, hogy az ember, legalábbis ha nő, ne kapjon első szívrohamot. Kezdje mindjárt a másodikkal.
Más. Hiányzik Tigriske. Múltkor eszembe jutott, hogy tavaly beleesett a rétesbe, és mindenki velem kiabált, hogy micsoda egy ostoba, neveletlen dög. Tényleg az volt, de mindig mellém bújt, ha beteg voltam.
Ezentúl mindig mindenre várni kell. Arra  a másik életre is, amiben megint lehet egy macska. Fogalmam sincs, az még ebben az időben lesz vagy egy másikban, ami már nem az enyém. Lehet az embernek posztumusz macskája? Biztos. Minden lehet.
Más nincs. Tegnap azt olvastam, egy zsoltárnak nem muszáj az emberről szólnia. Igaz. Az egy téveszme, hogy bárminek is az emberről kell szólnia.