Toussaint-szindróma

Najólvanakkor, a mai evangélium (=értsd jó hír) az, hogy szinte meg is gyógyultam. Ez azt jelenti, hogy ma reggel végre 38 alatti hőmérséklettel ébredtem, és a takonnyal teli agyamon átkúszó szuicid gondolatokat két aszpirinnal sikerült 12 alá szorítani. Ezeket hívom jókedvű reggeleknek.
Amúgy tényleg nevettem is, mert Zaphod életvezetési tanácsokkal látott el, melyek lényege az volt, hogy kussoljak, és inkább éljek, mert hát amúgy más választásom nincs, és neki is szar. Majd ne felejtsem el neki megemlíteni egy személyes találkozás alkalmával, hogy ha lehet, ne kezdjen bele önsegítő könyvek írásába, mert a gyengébb idegzetű olvasók azonnal gyorsan ölő méreg után néznek.
Más. Holnap már dolgozom, amit ebben a pillanatban el sem tudok képzelni, de közgazdasági megfontolásokból nem maradok tovább táppénzen. Olvastam egy nagyon érdekes esszét Sontagtól A betegség mint metafora címmel. Jó sok dolgot tudnék ezzel kapcsolatban írni, ha lenne időm esszéket írni elvont dolgokról, mint például a rák irodalmi megjelenése, meg az új metaforateremtő betegségek megjelenése, aztán arról is érdemes volna szót ejteni, bár ez már inkább szociológia, hogy a betegségek megítélése úgy en bloc mennyit változott azóta, hogy minden munkától távol töltött napnak komoly anyagi vonzata van. Mindegy. Majd megírja valaki ezt is.
Más. Mostanában tök sok jó tanácsot kaptam életvezetésileg. Tényleg kár, hogy nem tudok velük mit kezdeni. Viszont szöget ütött a fejemben Rose tegnapelőtti kérdése, vagyis, hogy mi viszi az én hullámzó hangulataimat felfelé. Sok dolog, oké, könyvek, emberi kapcsolatok ésatöbbi, de hogy valahogy ezek egyike sem tűnik most elégnek terápiásan. Viszont ahogy ezen gondolkodtam, eszembe jutott, hogy hátha a zene. Van olyan, hogy zeneterápia.
Szóval arra gondoltam, hogy mostantól zongorára gyűjtök. (Nem röhög, tudom, hogy ha szerencsém van, akkor húsz-harminc év alatt meg is lesz.) Aztán megtanulok zongorázni. Pont úgy, mint Allen Toussaint, ez a csodálatos New Orleans-i születésű zongorista, aki egy hete halt meg Madridban.
Hátha ez a feladatom; nem csak hallgatni, hanem megtanulni játszani is. Mire ezzel a projekttel megleszek, szépen el is múlik az élet. Tetszik. Nem kell izgulni, aggódni, mi a francot csináljak a magányos napjaimmal, csak odaülök a zongorához, és játszom.