Virág

Erről álmodtam. Mesélt valaki valamit nem is olyan régen a buszon hazafelé a virágzó cseresznyefákról. Nem kifejezetten novemberi téma, de van abban a nőben, a mesélőben mármint, valami keleti, valami végtelenül lassan bölcs, és ettől oda kell figyelni arra, amit mond.
Csak a virágokról álmodtam, a bomló szirmokról, az élő szövet textúrájáról, valamiről, ami meleg és élettel teli könnyedség, valami lassan bontakozó lebegés. Novemberben virággal álmodni könnyű és örömteli hetet jelent. Ez egy pszeudo-Krúdy, de jól esne ebben hinni a nehéz és örömtelen hetek után.
A virágok, mint a nők, fontosak. Mindkettőben az élet nyílik, és mindkettő sérülékeny, könnyen megtörik, közben mégis ellenálló. La resistance de la vie. Ez benne a szép. Ahogyan életben akar maradni.
Arra gondolok egyébként, hogy a tegnapi színház miatt álmodtam virágról, de nem biztos. Jó előadás volt, mindkét színész játékát élveztem, a nő mégis egészen elvarázsolt. Egyszerre tudott érett nő és ártatlan fiatal lány lenni. Szép és bátor. Erős és gyengéd. Valamiben már láttam korábban, de nem emlékszem, miben.
A nők fontosak. Nemcsak a virágok miatt, de miattuk elsősorban, mert bennük lakik az élet, és ezt virágszerűségükkel mutatják meg. Még egyetlen költő sem tévedett, amikor a nőket virághoz hasonlította.
Más nincs. Van egy két napja nem múló fejfájásom. Minden fény és minden zaj zavar. Kezdek migrénre gyanakodni.