Ember

Nekem tulajdonképpen minden mindegy, tényleg, nem érdekel már ki mit  gondol magáról, ki mit enged meg magának, ki mit tud még hihetőnek hazudni az életéről. Nem az én dolgom, ezt hajtogatom magamnak, nem az én lelkiismeretem,  nem az én kárhozatom, nem az enyém ez a gyűlöletes, beteg világ. Aztán néha rájövök, hogy de igen. És ilyenkor elveszítem az önuralmam.
Vannak olyan emberek, akiket igazából nem ismertem személyesen, de nagyon szerettem őket. Mára halottak, és borzasztóan sajnálom, hogy nem volt alkalmam személyesen találkozni velük. Mindannyian fontos dolgokat tettek az életükben, de nem mint fontos ember érdekeltek volna, hanem mint magánember - az emberségük érdekelt volna.
Tegnap temették az egyiküket. Kiváló, bölcs, nagyszerű férfi volt. Megtette, amit megtehetett ebben az életben emberként, férfiként, íróként, gondolkodóként, államférfiként, de azt hiszem, a sok dologból, amit tett, az első a legfontosabb. Az ember. Nem nagyon kívánhatunk se magunknak, se másnak ennél többet.
Azt gondolom, egy ember temetésére sokan kíváncsiak, mert sokaknak veszteség embert veszíteni. Különösen nagy veszteség ez olyankor, amikor alig akad már néhány belőlük, amikor a helyüket gondolkodni nem tudó vagy akaró emberszabásúak veszik át,  amikor egyre több az értékrendjét veszített lény, vagy a két lábon járó homo egoitus, az anyagi javakban vagy a hatalomban önmagát megtalálni vélő... hát mit mondjak most, ki? Nincs rájuk szavam.
Azt olvasom, magánemberként bárki elmehetett Göncz Árpád temetésére. Helyes. Ez legyen is így. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy nem magánember az többé, aki döntéseiben rendszeresen és tudatosan figyelmen kívül hagyja azoknak a magánembereknek az érdekeit, akik rábízták a sorsukat. Az én felfogásom szerint nem magánember az a politikus, aki csak az önérdeket ismeri, aki az emberi szabadságjogokat nem tartja tiszteletben. De mondom ennél sokkal egyszerűbben. Akit őrizni kell azon a helyen, ahova megy, az nem magánemberként van ott. Szomorú, tudom, de a zsarnoknak nincs magánélete.
Nem szeretem ezt a világot. Nem szeretem, hogy sokan még maguknak is hazudni kénytelenek, mert nincs bennük annyi bátorság, hogy vállalják saját embertelenségüket, hogy tükörbe nézzenek. Jó, nem is csodálom, nyilván gyűlölnék, amit látnak. Mert nem embert látnának ott, csak egy testet. Önmaguk emberségét veszített bábját.