Akaratlan

Szeretem, hogy vannak az embernek olyan más emberekhez fűződő viszonyai, amelyekben nem kell semmit akarni, és nem muszáj semmit tenni, mert elég a lét, elég az, ami vagyok, és a kapcsolat minőségét nem az erőfeszítés határozza meg, hanem a vanás (EP). Talán ez a legtöbb, amit az ember adhat, és a legtöbb, amit kaphat: az elégedettség, a másik elfogadása, meg a biztonság, hogy elfogadják.
Vannak jó reggelek. Semmi különös, csak melegség, egy akaratlan kézmozdulat, megbizonyosodás a létről. A jó reggeleken erőfeszítés nélkül létezünk; heverünk a mindenség ölén, a minket körülvevő tér esetleges, az időnek nincs jelentősége.
Amúgy gyógyulok, és bár a hangom és a munkabírásom nem üti meg a kívánt színvonalat, ma már dolgozom. Vagy munkát mímelek. Csendes foglalkozások hat órában.
Tegnap BH Rakovszky Zsuzsát olvasott fel nekem. Nagyon tetszett a könyv és a felolvasás is. Most akkor úgy kellene, hogy ezt a regényt ő olvasná fel nekem végig. Kár, hogy az emberekenek nem nagyon van idejük felolvasni másoknak, pedig járhatna erre évi tíz szabadnap. Úgy hívnánk ezeket, hogy a felolvasás napjai, és bár nem ellenőrizné senki, mindenki önmagára nézve kötelezőnek tartaná, hogy öt napon keresztül felolvas, és öt napon keresztül más felolvasását hallgatja.  Rengeteg haszna volna, azt hiszem.
Más nincs. A rádióműsor szerintem jól sikerült (mármint az én fogalmaim szerint), ma pedig vacsoracsata. Hétvégén csinálok dolgokat, és természetesen alszom is. Ja, meg felveszek egy következő adást.