Újraírt

Tegnap is utaztunk, most nem csak én egyedül, hanem az egész csoport. Békéscsaba nincs közel, a vonatozás meg amolyan hungaricum ugyebár, melynek nemzettudattól elválaszthatatlan ismertetőjegye a kiszámíthatatlanság. Odafelé egy mozgó wellness szolgáltatáscsomagot kaptunk ajándékba (nagyjából 36 fok volt a fülkében, de ha kinyitottuk az ablakot, akkor beesett a hó), visszafelé pedig egy extra időutazással lettünk gazdagabbak.
Békéscsaba kellemes, nyugodt kisvárosnak tűnik, még akkor is, ha az állomáson négy igen fiatal neonáci fiatalba botlottunk rögtön érkezés után. A program jó volt, kicsit talán sokat ettünk, de az is lehet, hogy csak én, mert valami zseniális halászlevet főztek nekünk, az meg a gyengém. A diákok is nagyon helyesek voltak, ebéd után pedig elsétáltunk a zsidó temetőbe, aztán az egyik kedvenc lengyel múzeumpedagógusom beszélt a tervezett varsói sétájukról.
Hazafelé a vonaton aztán elég sokat beszélgettem a külhoni szekcióval, ami érdekes volt, mert szóba került Esterházy is meg sok minden egyéb, kezdve a németek kitelepítésétől a modern magyar prózairodalmon át az internetes alternatív identitásokig.
Az alternatív identitásokról, meg a zsidó temetőben fotózott fosszíliás sírkőről meg az jutott eszembe, hogy az ember élete is ilyen palimpszeszt: kicsit levakarjuk az elődök életét, az elődök hibáit és erényeit, aztán ráírjuk a világra a saját életünket.