Kilátás

Ma hajnalban a panelkonyhában almás palacsintát sütve azon gondolkodtam, mi is az, ami a mostani életemben a legjobban tetszik. Ilyeneken szoktam gondolkodni reggel öt és hat között, és pont ez a szabadság, a gondolataim és a tetteim szabadsága, hiába nehéz, és hiába gyötrelmes, amit most értéknek látok.
Nem kamaszos lázadásról beszélek, ahhoz már egy kicsit öreg vagyok, hanem arról a mámoros érzésről, amit az igazi szabadság ad az embernek. Tényleg sok szempontból nehéz az életem, sokszor én is kilátástalannak érzem a mindennapi küzdelmet, közben meg az ilyen csendes, mozdulatlan hajnalokon arra jutok, hogy a kilátás általában a szakadék széléről a legszebb.
Az én kilátásaim tényleg szépek: a szikláról a végtelen, kék tengert látni, a pára megül a sziget fái közt, a parttól nem messze egy csónak siklik ártatlan könnyedséggel. Állok, nézem a vízen úszó felhőket, és tudom, hogy soha többé nem mondja meg senki, meddig állhatok itt. Szabad vagyok. Ez minden gazdagságom.