Off

Betegség betegség hátán. Unom a csökkentett üzemmódot, az a helyzet, és türelmetlen vagyok magammal, ami nyilván nem segíti a gyógyulást. Egy barátom azt írta, nyugodjak bele, hogy beteg vagyok, van ennek oka, a testem egy kicsit lázad ellenem. Ha nem fájna ennyire, beszélnék a fejével.
Nyilván vannak a betegségeknek pszichés okai, meg az energiaháztartás egyensúlyának felborulása, meg a mittomén milyen kozmikus dolgok is közrejátszhatnak, de ennek a mostaninak konkrétan az az oka, hogy a lázas-betegen tanító kollégák teliköhögték azt a kis légterű tanárit, ahol szellőztetni nem lehet (jaj, de hideg van, csukjuk már be az ablakot), és ahol elég sokan vagyunk összezsúfolódva. Szóval buddhizmus ide, csakrák oda, van olyan is, hogy simán beköpik az embert.
Ez egyébként azért borzalmasan bosszantó, mert én sem engedhetem meg magamnak, hogy táppénzre menjek, mert minden forint kiesés a számlák befizetését veszélyezteti, de kénytelen leszek megint itthon maradni, mert én például tényleg nem akarok megfertőzni senkit.
Amúgy hétfőn nem lesz tanítás, szóval Bridget akár azt is mondhatná, hogy nem kell kivenni gyereknapot, dolgozzak csak itthon, de hát előbb szárad le tőből a nyelve, semmint ilyesmi kiesne a száján. Érdekes amúgy is ez a tanítás nélküli munkanap, olyan jóságosan leereszkedő álgondoskodással a hangjában mondta, hogy így akkor a kollégáknak lesz idejük megcsinálni a nemtommiket, pedig nemes egyszerűséggel csak az van, hogy megint nincs órarend. Hétfőtől ugyanis második félév, de hát még nincs is meg minden új tanár, még keresgél. Merugye, meglepetésként érte a dolog, hogy... ja nem, mindent tudott már hónapok óta.
Más pénteken volt a szalagavató. A táncok évek óta unalmasak, bár idén volt egy kicsit jobb, ügyesebb osztály, ahol a mozgássérült osztálytárs is táncolhatott. Ez nagyon jó dolog volt. Az osztályvideók közül is csak egy ötletes volt, a másik kettőben láttunk vagy kétszáz iszonyatosan gyenge minőségű és értelmetlen szelfit kivetítve. Vizuálkultúra, az. Nem tudom, ha se írni, se olvasni, akkor már látni se? Eddig legalább ez ment.
A tűzés utáni állófogadásról csak annyit szeretnék mondani, hogy a karbantartó szintetizátorozott, amiben nem is a beosztása, nem is a tény, hogy zenél, hanem a színvonal volt megrázó. Értem én, hogy drága a zenész, meg a Dávidgetta se ért rá pont, de azért ennél még egy CD-lejátszó is tudott volna igényesebb lenni. A rendezvény végét már nem vártam meg, mert belázasodtam, az este további részét ebben a másik, fiziológiás lázálomban töltöttem.
Tegnap itthon maradtam, állandósulni látszanak a pizsamanapok. Az orvosi ügyeletig azért elcammogtam, aminek semmi értelme nem volt, mert egy meglehetősen szakmaiatlan doktornővel hozott össze a sors. Olyan szigorú, búvalbaszott és sértődött volt, hogy majd kettétört a kezében a fonendoszkópja.  Ezt már azért se nagyon értettem, mert a rendelésre rajtam kívül összesen egy beteg várakozott, a többiek, gondolom, azóta is keringenek valahol a klinikai tömbben, és az ügyeletet keresik, mert eléggé egy Sherlock Holmesnak kell lenni hozzá, hogy az ember odataláljon. Na mindegy.
Más nincs. Annyira megutáltam az elmúlt napokban a hideget, hogy az hihetetlen. Legyen már tavasz, fújjon a langyos szél végre.