Januária

Jó ötlet volt ez a saját idő múltkor, kár, hogy a sors kicsit átszervezte a mindennapjaimat. Saját magam helyett az elmúlt napokban anyámmal töltöm az időt, aki valamelyik kanyarban elveszítette gyakorlatilag az összes hemoglobinját, így most a kettes belen rendel, hol máshol, mint a hatos számú kórteremben.
A vele töltött időben pontos képet kapok a hazai egészségügy bugyrairól, valamint elgondolkodom az élet értelmén. Persze nem csak anyám kezelési protokollját kísérem figyelemmel, hanem a szobatársakét is, hamár. Anyám mellett a nálam csak két évvel idősebb Kati haldoklik. Hol vidáman, hol nyűgösen. Megértem. A haldoklás ilyen. A balszélen Sári, kortalan, harminckilenc kiló. Egyszer csak lefogyott, nem tudják mitől. Egész nap eszik, jó étvágya van, és javíthatatlanul szarkasztikus. A negyedik szobatárs nyolcvanhét, öntudatlan. A halál barátnője, de nem tud róla.
Én amúgy jól vagyok, a vérnyomásom rendületlenül magas, ma reggelre viszont lett egy herpeszem is. A jégzselét a gyerekek valahová elemésztették, így szépen megnő majd.
Más nincs. Ma kirándulok egyet a Pestiálisba de nagyon jövök-megyek. Már ha nem török ketté a fagyban.