Tohu
Bármennyire is pozitívan álltam hozzá az új évhez, vagy ha nem is pozitívan, de mondjuk úgy, láttam 2017-ben némi fantáziát, hát annyira nem igazolt ebből a bizalomból a január szinte semmit eddig. Egyrészt hideg van, másrészt betegségek vannak, harmadrészt technikai katasztrófák sora. Ahová lépek, ott fű nem terem.
A péntek este kezdődő lázas betegség persze nem műlt el önmagától. Meglepetés. Hiába mondta a kis ijedt doktornő az ügyeleten, hogy influenza, a francot volt az, jó kis bakteriális bronchitis. Tegnap egész délelőtt a kölcsön doktornő ajtaja előtt dekkoltam, aki végül csak felírt egy antibiotikumot, ami ugyan egy vagyonba került, de való igaz, hogy kis CIA (vagy Moszad) ügynökök vannak benne, mert minden bennem létező baktérium felét már tegnap kiírtották. Ma jön a másik fele, gondolom, holnap meg még lefejezik a holtakat is. Király. Enni, gondolom, majd nem kell pár hétig, nem lesz, ami megeméssze a kaját a belekben.
A baktériumgyilkosok mellé kaptam egy kis morfiumot sósavval (köhögéscsillapító), szóval teljes körű a gondoskodás, már csak egy cigi hiányzik. Nem is tudom, mikor szoktam le. Ha egyszer gazdag leszek, és semmi se számít majd, akkor visszaszokom. Vagy a halálom előtt, hogy legyen valami jó is.
A kényszerfetrengés, amire egyébként minden bizonnyal valóban alkalmatlan vagyok, nem tesz jót. Nem pihentet, nem gyógyít. Persze csinálni sincs kedvem semmit, ami elég szar, mert legalább az előadásomat le kellene írni. És megcsinálni belőle a prezit, hogy ne utolsó pillanatra maradjon, mert amilyen mákom van a technikai eszközökkel, ez se fog működni.
A netbookom töltője megadta magát, így elég sok dolog pihen a gép csipkerózsika-álomba szenderedett belsejében. Mivel a szép, szőke, laptopszervizista herceg csak pénzért csókolgat, egyelőre egy koreai-angol billentyűzetű netbookon írok, amin még word sincs, hogy egyéb hasznos programokat ne is említsek, viszont minden egyes magyar szót alápirosoz. Időnként a jobb alsó sarokban felbukkan egy koreai reklám, amit kiikszelni sem lehet, ez kicsit tényleg már majdnem vicces is.
Mondhatnám erre, hogy az élet csupa kaland, de most inkább csak az akadályokat érzem, meg hogy nem tudok haladni a dolgaimmal, és vagy az öregség, vagy a kis gyógyszerharcosok, vagy a kodein, vagy a pms, de eléggé irritál a világ. Lehet, hogy a türelmem is baktériumokból áll. Most miért? Olyan kevés dolgot tudunk a világról. Én azt sem zárom ki, hogy az emberi lélek egy baktériumtársulás a bélben. Ha már a depresszió ott kezdődik...
Azért vannak jó hírek is. Holnap megjelenik a Krasznahorkai regényről született írásom az Irodalmi Jelenben, este pedig lemegy az első rádióműsorom, amire akkor is büszke vagyok, ha nyilván végtelenül amatőr részemről a dolog, már ami a felvétel minőségét ésatöbbi illeti. És géptámogatás híján nem is tudom, hogyan lesz folytatás, pedig ugye ez csak a Bevezetés.
Más nincs. Valahogy egyáltalán nem izgat, mi van az iskolában nélkülem. Na ez lehet a kodein hatása. Ha szerencsém van, holnap találkozom BH-val. Ha nincs, megette a fene ezt a hetet is.

Szerintem ez csupa jó hír. Leszoktál a cigiről, ingyen morfium, és még rádióműsor. Most mit akarsz még? Én sokkal kevésbé eredményes napokat tudok felmutatni idén egyelőre.
VálaszTörlésAz Irodalmi Jelen egy elég ciki hely.
VálaszTörlésMiért ciki?
VálaszTörlés