Vége

Vége lesz a januárnak ma, és abban bízom, a hónappal a kilátástalan szürkeség is eltakarodik végre innen.
Szörnyen várom a tavaszt, de már nem is csak a meleg, hanem a fény miatt is. Hetek óta fénytelenek a napok, már fotózni sincs mit a szürkeségen kívül.
Tegnap újabb doktoros kört tudtam le, és meg kell mondjam, az a benyomásom, az endokrinológusok nem tartoznak a kimagaslóan pozitív emberek közé.  Vagy az is lehet, hogy az a kettő, akivel eddig dolgom volt, nem tartozik közéjük, a többiek meg mind nagyon pozitívak.
Amúgy minden rendben van, lassan, de haladok a munkával, hétvégén pedig elutazom a kedvenc konferenciámra. Kicsit kár, hogy ez nem Milánóban vagy Rijekában van, de csak a hőmérséklet, meg a szmog miatt, mert amúgy kedvelem Miskolcot. Van benne valami különösen ismerős szépség. Bányászváros, talán azért.
Azt tervezem, ha végre nem fagy majd, és ha lesz fény, minden nap sétálok húsz percet. Az ember annyira bele tud szomorodni a zárt terekbe. Addig nyári képeket nézegetek, meg afrikai nőket hallgatok.