A mint Anderson

Megszülettél, tehát szabad vagy.

Minden május eleji reggel optimista. Akár hideg van, akár langymeleg, a születés fényes szabadságát nem tudja kivonni ezekből a reggelekből semmi; se a csalódás, se a kilátástalanság, se a többi reggelek szomorúsága, és ez jó.
Nem tudom, miért van ez, de minden május eleji reggelben velem ébred a gyerekkor is: a háromkerekű bicikli, a felvonuláson kapott és szeretetből halálra ölelt kiscsibék puha tolla, a végtelen, frissen vágott fű illata, és a lét szükségszerűségének akkor még megingathatatlan bizonyossága. Talán van az agyban egy biztonságközpont, aminek a kapui májusban, a virágpor koncentrációjának triggerére nyílnak. Nesze, tessék, higgyél egy kicsit az életben megint.
Az életbe vetett hit maga a szabadság, az elrugaszkodás, a súlytalan öröm.  Az életbe vetett hit lehet Istené is, de ez nem szükségszerű. A hitét az ember annak ajándékozza, akinek akarja.

Vigyél el a moziba, mert szeretek a sötétben ülni.

Vannak olyan emberek, akikkel szeretek hallgatni. Magammal leginkább, mert a hallgatás helyet hagy a gondolatoknak. Állok az ablakban, nézem, ahogy a napfelkelte mindent és mindenkit némaságra ítél. Ami előttem van, az van mögöttem is. A létezés tükörvalóság. Ez a város csak bennem létezik ma reggel így, belőlem tükröződik vissza a házak közt bujkáló bizonytalan fény is.
Persze mással is tudok hallgatni, csak ritka az olyan ember, aki nem akar kényszeresen beszélgetni, aki ismeri és szereti a köztünk lakó csendet is. Ők a barátaim. Talán az a közös bennünk, hogy a mondatainkba óvatosan válogatjuk be a szavakat, mert tudjuk, a szavak gonosz jószágok, veszett kutya módjára harapnak, és alattomos üvegszilánkként hasítják fel a szaruhártyát, ha nem vigyázunk. A szó nem csak orvosság, ezt mi mindannyian tudjuk.

Olyan tökéletes. Olyan szép.

Álmomban egyedül ébredtem reggel, de nem voltam magányos, velem volt a szívdobogásod. Szabályos mozgás, hibátlan billentyűk, semmi kamrai zavar. Azt figyeltem meg, az enyém mostanában gyakran kihagy fél ütemet, ha egyedül vagyok, hallom is, nem egy hexameter, de remélem, nem is sírvers.
Nyugodt vagyok és boldog. Az öledbe hajtom a fejem és hallgatok. Annyi csillag van az égen, hogy nem tudom, melyikről beszéljek.

Ha valaki megkérne rá, hogy tervezzek egy vallást
Akkor az enyém kizárólag a hóról szólna.
Nem lenne benne se gonosz, se szenvedés
Csak a tökéletes kristályok pörögnének
Örök eksztázisban. 

(A dőlt betűvel szedett idézetek Laurie Andersontól valók. Fordítások tőlem.)