Szezon

Május van, a szoknyaviselés mellett szezonja lett az esernyőnek és a dolgozatjavításnak is. Idén kevesebb dilemmát okoz a szoknyahossz (az ember mire meghal, egészen összebarátkozik a testével), többet az esernyő (tulajdonképpen praktikus volna feltalálni a hordozható esősátrat, mert az ernyő meg a dzseki szart se ér felhőszakadáskor), de legizgalmasabb mégis mindig a dolgozatszezon. Mármint az érettségi dolgozatoké, mert a nyarat leszámítva az egyéb dolgozatoknak egyébként is mindig szezonja van.
Szóval the time has come, a következő két hetet az érettségi dolgozatok testkontaktjában töltöm majd, müzliszeleten és a telefonra letöltött zenei albumokon élek, és órákat töltök buszozással, a javítóhely ugyanis a város másik végén lett kijelölve. Nyilván nyűgös is leszek a sok hülyeség olvastán, olykor pedig szuicid gondolatok szállnak majd meg, ezen baráti együttlétekkel és alkoholfogyasztással tervezek enyhíteni.
Az a baj, hogy a tanárnak a tavasz vége nem az újjászületést, hanem a görcsös akarást hozza el, ami pszichésen nem a legjobb kombináció, úgyhogy számunkra sajnos teljesen releváns a május-júniusi depresszió fogalma.
Jó, nem baj, majd egyszer, július közepén, mi is fellélegzünk. Vagy inkább nem, mert addigra, a legjobbkor, kitalálják a nagyurak, mit és mennyi órában fogunk tanítani jövőre. Az is hülye, aki tanárnak áll ma Magyarországon.
Arra jutottam (Dan Buettnert hallgattam tegnap), hogy minden nap meditálok egy kicsit. Talán így kell élni; belülre kell menteni a világból azt, ami fontos.