Slow

Szinte hihetetlen, hogy ott áll a naptár, ahol áll. Abszolút nem érzem, hogy május lenne, és ez nem csak az időjárás miatt van, hanem úgy egyáltalán. Mintha megállt volna az idő a fejemben.
Napok óta csak aludnék, meg olvasnék legszívesebben, megint egyszerre vagy négy könyvet, de hát a Merítés-díj szűkített listájára is kellene, meg egyébként is szeretnék. Amúgy meggyőződésem, hogy ez a válogatás talán a legalaposabb a kortárs prózai díjakat illetően, mert alapos olvasók vannak a csapatban, és általában elég megfontolt véleményt tudnak alkotni kötetekről, de legalábbis csak olyasmiről beszélnek, amit tényleg elolvastak, bár a vélemények nyilván nagyon különbözőek is tudnak lenni.
Az iskolai napok elég feszes időbeosztással mennek egymás után. Oda is kellene egy Slow Movement. Lenne egy Slow School. Marhára élvezném. Fontos dolgokról beszélgetnék a gyerekekkel, és nem barom adminisztrációs íveket, meg fikcionalista tantárgyfelosztást készítenék. Annyi sok örömteli dolgot lehetne csinálni egy iskolában.
Amúgy persze jól vagyok, fel vagyok töltődve, és hiába gyűri a testem odabent egy aljas vírus, nem hagyom magam. Jólét, új állás, kilátás a tengerre nincs, öröm mégis van. Az öröm pedig jó tanácsadó.
Más. Fade múltkor felolvasott Szív Ernőből, és megint meg kellett állapítanom, hogy egyrészt a felolvasás engem mindenek felett megnyugtat, másrészt Darvasi gondolkodása nagyon közel áll hozzám. Valahogyan elő kellene fizetnem egy ilyen Fade csatornára. Vagy lenne egy rádiója. Majd javaslom neki.
Más nincs. Ma hajnali ügyelettel kezdek. Kedvelem az ügyeletet összeállítók humorát. Harmadik órával kezdenék amúgy. Nehogy már kialudja magát bárki is. Mondjuk erre is be kellene fizetnem. Egy alváskurzusra. Zöld lombsátrak alá feszített függőágyakban kellene aludni, az ágyakból pedig rá lehetne látni a tengerre. (Pszichológiai okokból.)
Amúgy teljesen rendben van minden. Ami meg nincs, azt most elfelejtem.