Időtlen

Már annyit agyaltunk mostanában ezen a múlt-jelen-jövő tengelyen, hogy illene valami épkézláb elmélettel, esetleg gyakorlati jótanáccsal előállnom, de ez egyelőre aligha fog menni.
Az jutott eszembe reggel, talán a nyelv is oka ennek, nehezen lehet elszakadni az időtől ebben a nagyon leszabályozott hármas igeidőrendszerben. A múlt minden pillanatban ott kísért a jelen mögött, a sarkát tapossa, míg a jelen egy esztelenül és kényszeresen fut a jövőbe. Lehet, hogy könnyebb olyan nyelveken gondolkodni az időről, amelyek árnyaltabb lehetőséget kínálnak erre rendszerüknél fogva. Persze ez nem biztos, de azért gondoljunk bele, nem lehet az véletlen, hogy nincs nekünk egy magyar Bergsonunk.
Gondolom, amúgy, ez a baj a jelennel; olyan, mint egy bőrét folytonosan vedlő kígyó. A magabiztos kígyót alig látni, csak a levetett bőre van, meg a fájdalmasan sérülékeny, új bőr. Lehet, hogy ezt magyarázta Emma, nem tudom, de az biztos, hogy ezt az idő dolgot végig kell gondolni alaposan. Ha végiggondoltam, biztosan írok róla egy fejezetet Biedermann filozófiai alapvetéseinek negyedik kötetébe.
Más. Ma a jelenben kell lenni, mert dolgunk van: munka, osztás, háztartás. Nem mentegetni akarom magam, de úgy érzem, minden múlttal kapcsolatos önmarcangolás, és a jövő horizontjának kétségbeesett kutatása ellenére is, elég  sokat tartózkodom a jelenben. Az más kérdés, hogy a jelen sokszor nincs az ínyemre. Lehet, hogy egyszerűen csak kell egy másik jelen. Bridget is megmondta, akinek nem tetszik, ami van, húzzon el a francba. Én ma Nashville-be mennék. Az egy jó hely. Ott zenél Keb' Mo'.