Tisztelet

Ez most egy nagyon rövid poszt lesz, mert egyrészt sietek, másrészt esetleges a billentyűzet működése.
"Tisztelet csak úgy önmagában, magától, nincs. Az van, amit kivívsz magadnak, másra ne is számíts, ez itt nem Európa." - mondta évekkel ezelőtt Louise, és abszolút igaza volt.  A két szép szememért, pusztán azért, mert tanár vagyok, mert pozícióm van a társadalomban, nem tisztelt senki. A respekt az emberségért, a segítőkészségért, a munkáért, a küzdelemért járt, meg azért, ha nem adod fel. Ez (is) Amerika.
Európa, pláne Kelet-Európa bomlik a rangokért. Szereti az excellenciásokat, az atyákat, az elnököket, az urakat, és azt képzeli, a huszonegyedik században is kijár a rangnak a meg nem szolgált tisztelet. Furcsa, öreges, idejét múlt világszemlélet ez, amit csak fegyverekkel, atyai pofonokkal és félelemben tartással lehet elérni. És persze az ember attól fél, amit nem ismer, tehát ne tanuljon sokat, és lehetőség szerint ne legyen információja a világ dolgairól. Modern középkor.
Nem tudom persze én sem, merre tart a világ, mégis azt gyanítom, nem az Uraké, hanem a Játékosoké lesz a jövő. Ha a Játékosok megunják a sok szarakodást, az Urak majd csodálkoznak és megsértődnek, mert nemhogy tisztelet, de megvetés, sőt büntetés jár az érdemtelenül maguknak előnyt szerzőknek. A Játékosok nem bírják a bundát, a tizenhatoson belül magukat feldobó, elhízott csatárokat, és a szabálytalanul játszókat. Ha az Urakat nem állítja ki a bíró, abból baj lesz. És se a pályán, se a nézőtéren nem lesz tisztelet.