Moai

Az emberi közösségek fontosságáról már sokszor és sokan elmélkedtek, de mindannyian arra jutottak, az ember mind biológiai, mind szellemi értelemben véve társas lény, önmagában csak ideig-óráig életképes. Dan Buettner sem mond mást, amikor arról beszél, hogyan élhet az ember teljes életet idős koráig. Ő említ egy japán kifejezést is, a moai-t, ami egy olyan női közösség, melynek tagjai támaszt nyújtanak egymásnak a mindennapokban. A moai hosszú távú támogatás, ha úgy tetszik, hosszú távú befektetés az életbe, aminek nem hirtelen születő és elhamvadó szimpátia az alapja, hanem valami ennél sokkal fontosabb és mélyebb dolog.
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert nekem megadatott egy ilyen moai. Azt hiszem, nyitott és érdeklődő ember vagyok, mindig szívesen barátkozom, szívesen ismerkedem, emiatt sok értékes barátsággal lettem gazdagabb az elmúlt években. Mégis ez a lassan huszonöt éve lazábban-szorosabban működő kör, amit most éppen vacsoracsatás közösségként szoktunk aposztrofálni, számomra nagyon fontos megtartó erő.
A moai annak idején az iskolai könyvtárban indult, ahol gyakran üldögélt, dohányozott és beszélgetett egymással három pályakezdő tanár és egy nem pályakezdő iskolai könyvtáros. Nem tudom, min múlott, hogy annyira odafigyeltünk egymásra, de a barátság azóta is megvan. Hol gyakrabban, hol ritkábban találkozunk, ahogy az élet engedi és ahogy a szükség kívánja. Közben megszülettek és lassan felnőttek a gyerekeink, lettek unokák, meghaltak szülők, és meghalt egy testvér is múlt héten. Voltak vidám és szomorú, kétségbeesett és bizakodó napjaink, reménytelen és reményteljes heteink. Ami az egyes emberrel megtörtént, abból valahogyan a többiek is részt kaptak. Mind házasodtunk, váltunk, örültünk az unoka születésének, gyászoltuk az elveszett szülőt és testvért, utaztunk a világban sokfelé. Együtt nevetünk és együtt sírunk sok-sok éve.
Nagyon sok új barátom lett az utóbbi években, de ez a három nő úgy ismer engem és az életemet, mint én saját magamat. A moai pedig minden nézetkülönbség, futó és tartós szerelem, minden öröm és bánat, siker és kudarc ellenére, vagy éppen a változások miatt is, fontosabb, mint valaha.
Szeretem és nagyra becsülöm ezeket a nőket, mert mindhárman csodálatos, kimagaslóan okos és szeretettel teli emberek. Persze sokat vitatkozunk, sokat küzdünk azzal, hogy megértsük egymást, szóvá tesszük, amivel nem értünk egyet, de az egymás iránt érzett szeretetet semmi nem kezdi ki. És bár elég gyakran gondolom, hogy szánalmas egy életem van, egy-egy ilyen este után kristálytisztán látom, milyen hihetetlenül szerencsés ember vagyok.