A mindenség felé

Első adventi vasárnap van. Az emberen ilyenkor jó esetben nem a vásárlási vagy a takarítási pánik vesz erőt, hanem az ünnepek igazi jelentőségét szem előtt tartva készülődik.
Bármennyire is keresztény ünnep a karácsony, az ünnepet nem tartom hitbéli kérdésnek. Sőt. Ma, amikor hinni rosszul, rossz dolgokban is lehet, mert lehet másokat kirekesztve kereszténynek lenni, és mert úgy tűnik, lehet a pénzben és a hatalomban is hinni, a hit mint valami régi, kedves tárgy, megrepedezve, megkopva vár jobb napokra.
Igaz hit nincs, de a jóság és a szeretet, az elfogadás és a törődés a számomra fontos hit édestestvérei. A másféle hiteket: a mások fájdalmán át vezető hitet, a megalázás, a törtetés, a szerzés, a több, az önzés hitét értetlenül nézem.
Nekem az advent idén elsősorban odafigyelés. Önmagamra és másokra. A szeretet pontosítása, ha úgy tetszik.
Ennek a pontosításnak a jegyében igyekeztem tölteni a hétvégét. Odafigyelni azokra, akiket szeretek, megrajzolni a beléjük vetette hit útját, kiteljesedni abban, amit másoknak én tudok adni. Na jó, azt nem mondom, hogy a küldetés teljesítve van, de legalább az irány jó.
A hétvége első része a végtelen nyugalom kiáradásában telt. Az jutott eszembe, ha ezt teológiailag kellene leírni, nyilván az emanáció szót használnám. Ezt emberekre persze aligha lehet, így tanácstalan is vagyok, hogy mondjam érthetően. Meleg és puha magzatburok talán, ringatózás a mindenség felé. Ilyesmik.
Tegnap délután Molyszülinap volt, a nyolcadik, de én most voltam először. Elég sokan voltak, sok-sok ismeretlen vagy épp csak virtuálisan ismerős ember. Az ilyesmit nem bírom túl jól, de végül csak megtaláltam azokat, akiket szeretek és akikkel a való életben is találkoztam már, úgyhogy onnantól fogva sokkal jobban éreztem magam. Találkoztam a Merítés-díj zsűrijének néhány tagjával, akiket eddig csak a karcaikon és értékeléseiken keresztül ismertem; mind csupa barátságos, okos, könyvszerető ember. Aztán volt némi elmaradásom ismerkedésben egy ideje; n mollyal régóta szerettem volna élőben is találkozni, és nagyon örülök, hogy most végre sikerült.
A Merítés-díj kiosztása és a beszélgetés nagyon jó volt. Péter és Juci is ügyesen kérdezett, a szerzők pedig mind rendkívül szimpatikusak voltak. A gyerekirodalomra kevésbé figyeltem, bevallom, de a próza és líra kategória mindhárom megjelentjét a szívembe zártam. Jó, Darvasi eddig is ott volt, de Babiczki Tibort és Bödecs Lászlót hozzáadtam a figyelmi listámhoz.
Más nincs. Benne vagyok ebben a szeretetburokban és sodródom. Nem vágyom többre.