Vándorok

Már napok óta befejezhettem volna Darvasi könyvét, de csak tegnap fejeztem be. Nem tudom, meddig laknak még a fejemben a szereplők, meddig énekel a fülembe Barbara, meddig hallom a formalinos üveg bugyborékolását, de addig talán nem is érdemes olyasmit olvasni, aminek cselekménye van. Kell egy kis idő megszokni, hogy nem velük vagyok.
Amúgy az jutott eszembe, hogy nekem ezek a vándorló alakok, ezek a kószák, azért tetszenek annyira, mert magam is közéjük tartozom. Nem úgy, hogy vándorlok, hanem... hát nem is tudom, ez hogy van. Van olyan, hogy az ember akkor is vándor, ha nem megy sehova. Erről az egészről az is eszembe jutott, hogy Zaphod hétvégén elutazik nagyon messzire, tehát muszáj lesz felhívnom, mert aztán egy hónapig úgyse tudok majd róla semmit.
Persze a barátaim, a fontos embereim közt rengeteg nem vándor van. Fogadósoknak is hívhatnám őket, mert befogadnak, mert nyugalmas ágyat vetnek nekem, és mert amikor elbocsátanak, pontosan tudják, hogy amikor eljön az ideje, visszatérek hozzájuk.
Más. Szerda  van, a hét közepe. A szerda, mint a vihar szeme, csendes. Nincs benne sodrás, inkább elgondolkodás van. Este Rose társaságával leszünk, Emma is mesél valamiről, ami fontos. Azt hiszem, a társadalmi tőkéről. Szerdán nagyszerű dolog másokat hallgatni.
Más nincs. Egyszer el kell utaznom Dél-Amerikába. Ahhoz majd kell egy másik vándor, aki elkísér.