Hétfőre

Sötét van, hideg, és hétfő. Jó, nem mondom, hogy nincs ennek varázsa: elképzelem, hogy valahol északon lakom, egy kevés fényű országban, ahol az emberek nyáron is sapkát hordanak, és akkor már nem is olyan rossz. Van a hidegnek valami fertőtlenítő hatása az ember gondolataira.
Ma nem annyira utálom a hétfőt, mint szoktam. Talán a vasárnapnak is köze van hozzá, mindenki mindenki agyára ment, azt hiszem. A gyerekek veszekedtek, anyám hozta a formáját, és ez most nem esett jól, mert ugye mindeközben én reggel óta a konyhában rántotthúskrumplipüréztem. Valahogy kellene lennie az univerzumban egy olyan szabálynak, hogy ha mindenki stresszes, meg mizantróp, akkor csak zsíroskenyér az ebéd.
Délután próbáltam helyreállítani a keringésem TSB-jék csodamatracán, aztán némi nyárízű fehérbort is kaptam hozzá. Szerencsére, mert mire hazaértem, az egész már amennyire a minilakásban rendet lehet rakni rendből egy kisebb atomkatasztrófa helyszínére érkeztem. A B-vel közösen használt szoba közepén egy íróasztal, meg egy csontváz. Mellette az ideiglenesen itt állomásozó, törött lábú szék, meg plusz egy fotel. Az eleve bútorokkal tömött szobában...
Persze nem baj, mert délután majd hazaesem, kiporszívózom, feltakarítom a fürdőt, vécét, előszobát, konyhát, mert még a rovarirtó is érkezik hálistennek. És ugyan tegnap kétszer porszívóztam, de ez most megint nem látszik, viszont a leszakadt könyvespolc miatt a könyveket se lehet visszapakolni. Kellene egy olyan szabály is amúgy, hogy akinek ilyen a vasárnapja, az hadd vegyen ki hétfőre egy nap katasztrófaszabadságot.
Na mindegy, szerintem jó, hogy hideg és sötét van odakint. És az is jó, hogy lassan itt a tél. Csak az nem jó, hogy ennyit kell dolgozni.