Kórházi túra, avagy az is bolond, aki betegnek áll ma Magyarországon

Időnként felmerül bennem, hogy saját egészségem érdekében csak a pozitív dolgokra fogok koncentrálni, melynek folyományaként kisimulnak arcocskámon a ráncok, lépéseim megkönnyebbednek és megbocsátó mosollyal szemlélem a körülöttem bomló elméjű világot... Aztán rájövök, hogy erre én csak nagyon korlátozott mértékben és csak ideig-óráig vagyok képes, úgyhogy esélyes, hogy egy stroke fog velem végezni a nagyon közeli jövőben.
Lássuk be, ez az ország egy káosz. A tegnapi egészségügyi kiruccanásról csak superminuszokban tudok beszélni. Diagnózis továbbra sincs, picit mindig reménykednek a dokik, hogy a szövettanból végre előkacsint egy rákocska, mert azzal már ugye tudnának mit kezdeni, de ez a nyugtalanítóan egészséges méhszövet mindahányszor kiakasztja őket. Látszik az arcukon a csalódottság. Mert akkor ugye valami kibaszott diagnózist mégiscsak fel kellene állítani, ahhoz viszont kellene gondolkodni, ám attól idegenkednek. Édesistenem. Amúgy az egész ambulancia egy katasztrófa, a nővérek úgy osztják ki a betegeket, mintha valami katonai kiképzésen lettek volna előző nap, az előttem kitámolygó nő meg mindenki szeme láttára volt kénytelen zokogni, mert nyilván nemigen akad tér és idő normálisan elbeszélgetni egy pozitív szövettani lelet után. Hogy a jó kurva életbe.
Az egyetlen szórakoztató etap a pajzsmirigy ultrahang volt, amit kivételesen se nem a kedves és pontos doktor, se nem a csodálatosan gyönyörű doktor, hanem egy vicces doktornő csinált meg. Jót beszélgettünk, méregetett, mondta, hogy no para, szépen elvan a kicsikém, nem nő, nem rosszalkodik, degeneratív ugyebár, és bár ez a szó nem esett jól, nevettünk. A kinti recepcióról persze már visszapattantam mammográfia-időpont ügyben. A nő valami olyan történetet adott elő kétféle időpontokról, hogy egy jobb krimiszerző nyála elcsurrant volna történetszövésileg. Én tettem egy próbát, de inkább nem is mesélem el, hogyan bolyongtam az épületben-ahol-semmi-sincs-kiírva, mert másoknak is rémálma lesz tőle. A lift ugyan vidáman énekli, hogy hulladik emelet, de semmit nem lehet megtalálni, és de és viszont az egész kurva folyamatszervezésnek a leghalványabb értelme sincs.
Hát így. Jövő héten folyt.köv., végre találkozom egy értelmes doktorral, és próbálok laktózmentes vaspótlás után nézni, mert a labor szerint abból bukásra állok.
A nap fénypontja persze a délutáni értekezlet volt, amiről itt és most semmiképpen nem szeretnék megemlékezni, mert félő, hogy akkor ez lesz a stroke nap. A pénteki csodálatos élményekkel együtt meghagyom a dolgot Coelho Jánosnak.
Amúgy egyet alszom, és elmegyek Pestre, ami nagyon jó. Most nem lesz női foglalkoztató, de szombaton találkozom egy csomó könyvmollyal.