Nézőpont

Már sokszor megállapítottam, hogy az utazás, az elmozdulás sok minden ellen jó, de elsősorban mégis a rosszkedv ellen leginkább. Egyrészt az utazó nem pusztán önmagára, hanem önmaga és a világ viszonyára kényszerül koncentrálni, emberekkel kerül interakcióba, közlekedési eszközökre száll fel és azokról le, ésatöbbi. Ha az utazás nem puszta bolyongás, ha célja van, akkor az mindenképpen kizökkent a hétköznapokból.
Amikor utazom, tanulok. Megtanulom máshonnan nézni a dolgokat. Nézem a Bazilika jól ismert szobrait, az angyalokat és szenteket, és mindig máshonnan látom őket. Nézem a barátaimat, meg a kollégákat, és őket is mindig máshonnan látom. Akárcsak az életem.
Pár napig még itt vagyok ebben a pestiális városban, reggel besétálok a nagyon kedves, nagyon sokszínű egyetem épületébe, ahol nap közben tanulok és gondolkodom. Esténként meg nagyszerű barátokkal találkozom, nagyon kevés emberrel, túl kevéssel, tudom, de sok éves elmaradást dolgozom le ebben a tekintetben. (Tegnap például a legkedvesebb, de legalább négy éve nem látott jogvédőmmel és emberi jogi harcosommal töltöttem az estét, de van a találkozók közt még ennél régebben cserbenhagyott emberi kapcsolat is.)
Szeretem ezt a várost, szeretek itt átutazó lenni, de szeretek hazamenni is, mert ilyenkor, egy ideig legalábbis, az otthoni életemet is máshogyan látom.