Hosszú reggel

Vannak ezek a szép, acélszürke, télközeli reggelek. Hosszú reggeleknek hívom őket, mert ilyenkor akár órákig is álmosan tétovázik a fény, átlóg a sötét a nappalba, gondolkodóba esik a lét. Ha nem kell korán elindulnom, örülök a hosszú reggelnek. Iszom a kávét, nézem az elmosódó színeket, Monet novembere festődik odakint.
Ilyenkor szeretek később munkába indulni, a lassú reggeli mozdulatokba több életszeretet fér. A mai hosszú reggel különössége még, hogy bármilyen nyugtalanul is aludtam éjjel, még mindig a bőrömön érzem a masszőz barátságosan meleg kezét, és a citromfüves olajat. Talán egy darabig kitart ez a jó illatú burok, az érintés biztonsága, meg a csendes nyugalom.
Azon gondolkodtam egyébként, nem kellene-e kitanulnom ezt a szakmát, aztán elköltözni északra, és mindenféle védőburkot varázsolni a hidegben élő emberekre. Lehetnék én a délsvéd varázslónő.