After

Az emberek súlyos betegség utáni gyógyulásukat egyfajta sorsfordító, életüket meghatározó pillanataként szokták emlegetni, amikor is átértékelik addigi prioritásaikat, és gyakran a mindennapok kisszerűségén túlmutató célok felé fordulnak, mint például a szeretet, meg az emberi kapcsolatok.
Egy kicsit más persze, ha az ember úgy halott napokig, hogy arról csak utólag szerez tudomást, de azért ez a tapasztalat sem érdektelen. A hazai egészségügyben megélt különös, mondhatni abszurd kalandjaim közül is a tegnapi telefonbeszélgetést, melyből kiderült, hogy lassan két hete halottnak tűntem egy klinikai rendszerben, feltétlenül a legabszurdabbnak vagyok kénytelen nyilvánítani.
De most nem ez az érdekes, mert azon, hogy Jézus Krisztuson kívül akkor én vagyok az első hivatalosan feltámadt ember, és depláne egy magyar nő (hogyan mondják a messiást nőnemben?), tegnap kicsodálkoztuk magunkat családi és baráti körben. Inkább arról beszéljünk, milyen is az élet a halál után. Nem tudom, nem okozok-e csalódást, de az az igazság, hogy a halálom után én nem sok különbséget fedeztem fel a mindennapi dolgaimban. Ettem, aludtam, jó, eleinte kicsit szarul voltam, amit a műtétnek, nem a halálnak tudtam be, de ez azért nem volt nagyon kellemetlen. Aztán pár nap után jobban lettem, az ember mindenhez hozzászokik, gondolom, még a halálához is, és elutaztam Budapestre egy továbbképzésre. Hát igen, ez talán kicsit meglepő, de az embernek halála után is törődnie kell szakmai előmenetelével, valamint baráti kapcsolatainak ápolásával.
Kérdezték páran, milyen volt odaát, hova jutottam, a mennyországba avagy a pokolba. Nehéz megmondani, mert az odaát nagyon hasonlított az ideátra. Voltak csodálatos órák, és voltak gyötrelmesek. Valószínűleg a menny és a pokol is a földi életünk mása. Lehet, hogy egyszerre leszünk mindkét helyen.
A hirtelen feltámadás után most egy kicsit bizonytalan mozgok az életben, de aggodalomra nincs ok, sőt úgy érzem, kifejezetten jó volt megtapasztalni egy kis időre azt, milyen, amikor nincs az ember. Most kifejezetten boldoggá tesz, hogy vagyok.