A szavakról

A halál ellen nincs orvosság, szokták mondani legyintve, pedig van. Aki olvas, aki gyakran vesz könyvet a kezébe, aki hajlandó kilépni saját gondolatainak bűvköréből, annak bármire van esélye.
Olvasom Darvasi Taligását, és örülök, hogy léteznek még olyan írók, akik az öröm letéteményesei a kortárs prózairodalomban. Darvasi regénye most sem vidám. Nem kövér kis angyalokról, örök világosságról, könnyű életről, de fontos dologról szól: a szavak erejéről. Arról, hogy az élet, ami minden nap csúfsággal telik meg, széppé tehető a szavak által. Búvóhelyünk, boldog menedékünk a szó.
Tegnap kegyetlen idő volt, a végítélet sötét, hideg cseppjei csapkodták az ablaktáblákat, engem mégis reménnyel töltöttek el a szavak, és lám, ma reggelre magához tért a világ, és a hideg szél ellenére megint élők lepik el az utcákat: rövid szoknyában és télikabátban siető fiatal nő, kutyát sétáltató kalapos bácsi.
Nem hiába kell a varázslatokhoz az érintésen kívül a szó is. A kettő együtt támasztja fel a holtakat, gyógyítja meg a betegeket, ad reményt a reménytelenségben fuldoklóknak.
Szeretem a szavakat. Jobbá tehetik a világot.