Közösségi ügyek

Ami régen a hentes volt, az egy ideje a drogéria nekem. Nem, nem lettem se vegetariánus, se vegán, és nem itt veszem a húst. A kedves és megbízható hentesek utódját sem találtam meg eddig sajnos, ellenben egy olyan házba költöztem, ami nagyjából harminc lépésre van egy drogériától.
Persze drogériába nem megy minden nap az ember, de ha megy, akkor az feltétlenül meghatározó közösségi élmény. (Szemben a vele átellenben lévő, külföldi egyetemistákból prosperáló bolttal, ahol a felvételi követelmények közt biztosan volt egy rasszista kérdőív, egy parasztságfelmérő, meg egy kiégésvizsgáló beszélgetés, és csak azt vették fel, aki rasszista, udvariatlan és kiégett, de legalábbis mélydepressziós szuicid.) Nade visszatérve a drogériában ugyebár azért általában nők dolgoznak, valahogy ez is egy ilyen elnőiesedett szakma, betétek és tamponok, dezodorok és mosóporok világa. De nem itt. Ez egy olyan üzlet, ahol van egy fiú is. A drogériás fiú.
Az a helyzet, hogy a drogériás fiú pont olyan kedves, mint a hentes. Minden alkalommal mosolyog, kedvesen érdeklődik a hogylétem felől, barátságosan elkéri a pontgyűjtő kártyám, kicsit cseveg a világ dolgairól, de még Coelhón innen. (A jó illatú munkahelyek kevésbé stresszesek, dolgozóik boldogabbak - ez az új elméletem. ) Eddig valahogy a szolid barátkozáson túl soha nem kerültünk az intim szférámon belül, de tegnap úgy fordult a világ, hogy közösséggé szerveződtünk mi hárman a drogériában: a drogériás lány, a drogériás fiú meg én.
Történt ugyanis, hogy beugrottam tampont venni, hát előfordul ugye, mégis hol vegyen az ember tampont, ha nem a drogériában. A polchoz érve látom, hogy akciós a kínálat, ha három dobozzal veszek, sokkal olcsóbb. Na jól van, kicsit elbizonytalanodom, hátha nem is lesz szükségem többet ilyesmire, de mindegy, azért veszek három különböző méretet.  A pénztárnál a fiú beüt, sok a végösszeg. Nem vagyok egy kekec vevő, kedvelem is tényleg, de szóvá teszem, hogy hát akció van vagy mégse? Olyan trükkösek néha az akciók...
A fiú nézi a gépet, nem érti. Az egyik drágább, mondja, akkor az valószínűleg nem akciós. De melyik? Mind egy helyen volt, ő is értetlenkedik, valahogy a gépe képernyőjén sem igazán tudunk eligazodni. Nézegeti a tamponos dobozt, próbálja értelmezni, és becsületére legyen mondva, nem röhög. Nem jutunk előbbre. Erre a kis happeningre odajön a drogériás lány is, már hárman fejtjük a rejtvényt. Az egyik nem szuperizés, hanem sima, talán azért. Vagy ez a szuperizés, mert ez zöld.
Végül nagy nehezen kibogozzuk, mi a probléma, a lány hoz egy akciósat, a tamponügy megnyugtató módon lezárul, mindenki jókedvű, nekem meg ettől a felhőtlen, tabuk nélküli vidámkodástól lesz egy kis kommunafílingem. Virággyerekek, tamponok, púderillat. Elbúcsúzunk, a fiú nagyon mosolyog, bennem pedig nincs semmi zavar, bár azt sem tudom, kellene-e, hogy legyen. Arra jutok végül, hogy nem, mert ahogy a hentesség, úgy a drogériásság is bizalmi állás. Nem mindenkivel osztom meg a tamponméretem, meg a tusfürdőmárkám. Azt is ki kell érdemelni.