Kivonulás

Tegnap Rose posztján méláztam el, ma kedves amerikai ismerősöm facebook üzenetét olvastam arról, hogy egy darabig (bár lehet, hogy ezt csak én szeretném kiolvasni a posztjából) nem vesz részt a közösségi médiában. Nem, nem fogom sajnálni a médiabirodalmat, és megértem a kétségeket, a szűrt információkból álló, képzelt világok veszélyeit, mégis veszteségnek érzem, hogy emberek vonulnak ki ebből  a könnyen hozzáférhető kommunikációs térből.
Másrészt viszont talán nekem is érdemes elgondolkodni, én hogyan használom a lehetőséget, van-e értelme megnyilatkozni bármiről is, ha az információ a hasonlóan gondolkodók áramköreiben kering csak. Én magam arra jutottam, hogy ami számomra érték, azt megtalálom benne. Az a szűk kör, akivel beszélgetni szoktam kellően színes, kellően különböző érdeklődésű. Igen, talán a társadalomról, a jogról, a morális értékekről alkotott elképzeléseik nagyon hasonlóak, de az is igaz, engem mérhetetlenül fáraszt, sőt dühít a szűklátókörűség. Még az okos embereké is.
Nem tudom, lehet, hogy nincs igazam, de én szeretem, hogy van egy ilyen egyszerű módja a beszélgetésnek. Lehet ezzel vitatkozni, talán tényleg jobban meg kellene dolgozni a kapcsolatokért, és azt a keveset értékelni, amire az embernek hús-vér valójában is jut ideje. Nekem egyelőre megfelel az, ami van, több emberrel tudok, ha nem is mindig érdemben, eszmét cserélni. Azért majd még gondolkodom rajta, jobbá tenne-e engem egy digitális remeteség.