Pestiális
Nem szülőhelyem, nem kényelmes otthonom, de szeretett városom Budapest. Pedig nem így indult a viszonyunk: gyerekkoromban idegen, bonyolult, büdös hely benyomását tette rám a főváros, és aztán is sokáig velem maradtak ezek a gyerekkori élmények. Az utcanevek, az üzletek, a metró- vagy buszvonalak felnőttként sem tűntek se barátságosnak, se megjegyezhetőnek.
Talán három-négy éve kezdtem megbarátkozni a monstrummal, az elmúlt egy-két évben pedig egy kicsit meg is ismertem. Nem csak az utcákat, az embereket is; lettek pesti vagy pestivé avanzsált barátaim.
Persze nem köszönnek rám annyian, mint itthon, de mostanában már az is előfordul, hogy a sokmilliós nagyvárosban ismerősökbe botlom. Különös érzés. Meglepő, de otthonos.
A továbbképzés után még fél napot a barátokra szántam, ez nem sok idő, tudom, és ebbe a rövid időbe is bele kellene férniük az új és a régi barátoknak is. Eleve kudarcra ítélt kísérlet, mert vannak olyanok, akikkel minden alkalommal találkoznom kell, mint BH vagy a pestiális nők, és vannak olyanok, akikkel meg sokkal többször szeretnék, nem csak évente egy vagy két alkalommal. És akkor még a régi pesti barát körről vagy a tesómról nem is mondtam semmit.
Azért arra kivételesen büszke vagyok, hogy hat év csend után felhívtam egyetemi éveim legfontosabb barátnőjét, és sikerült is találkoznunk. Ő tényleg semmit sem változott, én annál többet.. Amúgy mindenkit jó volt látni: BH-t még ha csak rövid időre is, mert ő a végtelen nyugalom és a melegség maga, a kis Burdaszakkörré alakult reggeli összejövetel nőit, mert ők együtt és külön-külön is zseniálisak, viccesek és szeretettel teliek, a fotóst, a jogvédőt, a slammert, mert ők meg mind kedves barátaim, és mindig tanulok tőlük valami újat a világról vagy magamról.
És tudom, hogy méltatlanul elhanyagolok megint másokat, de tényleg mindig gondolok rájuk, és azt tervezem, hogy ezentúl is szólok előre, ha a fővárosban járok, mert megbocsáthatatlanul régen nem söröztem kiváló emberekkel, nem látogattam meg csodálatos kisgyerekeket és szüleiket, a kedves maratonistával is csak a metróban futottam össze, de beszélgetni már nem sikerült, új emberekkel meg még csak találkozni se tudtam, pedig most már azt is nagyon szeretnék. Talán egyszer nem dolgozni, meg nem tanulni utazom Budapestre, hanem kizárólag barátkozni. Akkor majd mindenkire jut idő. Legalábbis ezt remélem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése