A lehetetlen mellett

"Amikor a boldogság helyet hagy, csodálkozz rá, mit is szeretsz benne annyira, mert azt kell magadban is felépíteni."

Rose

A lehetetlen mindig kihívás. Most elsősorban fizikai értelemben gondolkodom a lehetetlenről, mert az egyik kedvenc kortárs fizikusom, Michio Kaku könyvét olvasom a lehetetlen fizikájáról. Arról, hogyan inspirálta és inspirálja a lehetségest és a lehetetlent elválasztó pókhálóhártya az embert arra, hogy megértse a világmindenséget összetartó rácsot. Nagyon izgalmas.

Nem mondom, hogy minden lehetséges, de mindabból, ami elgondolható, valószínűleg kevés dolog lehetetlen. A természetben megfigyelt jelenségek, illetve ezek folyományai például valószínűleg mind lehetségesek. Nem filozofálok, csak gondolkodom.

Persze nehéz megmondani, hogyan kell gondolkodni a világról, mégis azt hiszem, erre még mindig a fizika a legmegfelelőbb közeg. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a fizikának mindenre van válasza.

Tegnap este a fizikáról beszélgettünk itthon, a párhuzamos univerzumok elméletéről, és aztán később, a fenti idézet miatt arra gondoltam, a lehetetlen párhuzamos univerzuma a lehetséges. És fordítva. Mintha a világ mellett mindig volna hagyva egy kis hely, ahova belefér a gondolkodás, és mintha a gondolkodás mellé mindig beférne egy elgondolható világ is. Mintha azt mondaná Buber, az Én mellé mindig befér a Te.  Nem tudom, tényleg ezt mondja-e, mert nehéz pontosan elgondolni, mit jelent az Énnel átellenben álló Te, de a dialógikus filozófia mégiscsak ráérez arra, hogy a világ elsődlegesen viszonyokból építkezik.

Volt régen az a gyerekjáték, ami gömbökből és pálcikákból állt. Az önmagában heverő gömbök és pálcikák nem alkottak érdekes formát, csak ha összekapcsolta őket az ember. Úgy képzelem el, a különálló játékdarabok a lehetetlen világ részei, az egymással kapcsolódóak pedig a lehetséges világéi. 

A dolgok közötti kapcsolat természeténél fogva lehet gondolkodás és lehet szeretet. Nem tudom, a kettőn kívül van-e valami. 

Nem csak részecskékről, fizikai viszonyfogalmak elgondolásáról beszélek most, hanem az én felépítéséről is. Hogy visszatérjek a fenti idézetre, nem csak a világ építkezik, hanem az én is, persze lelki értelemben, és mi másból tenné ezt, mint a tőle különbözőből. 

Az ehhez kapcsolódó bölcsesség ma reggelre persze az, hogy jól teszi az ember, ha olyan emberekkel veszi magát körül, akikből építkezni tud, akikhez valahogyan számára kapcsolódni lehetséges. Gondolom, ez a lehetséges boldogság tétele. 

De ez csak a kiinduló pont, mert ha nincs kíváncsiság, nincs nyitottság, nincs a megőrzött gyermeki érdeklődés, a lehetetlenből soha nem lesz lehetséges. Mindig a gyerekekre kell figyelni.