Kontúr

Ha az ember ügyes, lerajzolja a világot egy vonallal. Fogja a ceruzáját, tollát vagy ecsetét, elindul egy reggelen, és addig megy, míg a világot körbejárva vissza nem ér oda, ahonnan kiindult. És akkor megvan a világ.
Hát jó, talán nem ilyen egyszerű. A világ bonyolult kacskaringókkal tarkított hely, a vonalak néha megszakadnak, az utak véget érnek, de a törekvés mégis a szakadatlan, önmagába visszatérő vonal.
Voltunk az El Kazovszkij kiállításon, szeretem a képeit, a póznákhoz kötözött kutyákat, a lehajló fejű hattyúkat (libákat?), a furcsa, kaszás kezű androgün alakokat, a mozdulatlanul várakozó angyalait. Ő kétségtelenül különös kontúrokkal körberajzolt világban élt, nem találva önnön formáját ezen az egyszerre dinamikus és mozdulatlan, élettel teli és magányossá tévő helyen.
Kivágott hullámpapír figurák vagyunk mi is mind, odakötöztük magunkat a mindennapjainkhoz, mint kutya a póznához. Pedig angyal inkább szeretnék lenni, ha már...
Más. Annyira rövid volt a hétvége, hogy most legjobb lenne körberajzolni magam, nehogy elvesszek. Reménytelen a küzdelem az idővel.
Más nincs. Hogy van az a sor? Kiterítenek úgyis. Halálra dolgozom magam. Rádolgozom magam a halálra. Ez egy technika. Mint a hímzés vagy a patchwork. Remélem, legalább szép kép lesz.