Öröm

Arra gondoltam, épp ideje lenne már festeni egy táblát azzal a felirattal, hogy Tilos az E... értve ez alatt, hogy Tilos az Elmúlás. Nem, nem magamért aggódom, hanem az érdemesekért, a fontosakért. Úgy hullanak az emberek mostanában, mint koraőszi a levelek a fákról; figyelmeztetés és nagyjelenetek nélkül, egyszerűen csak elengedik az ágakat.
Csütörtökön meghalt egy volt tanítványom. Szép volt, mosolygós, okos, két kicsi lány anyukája. Semmi sem ment fel a halál alól, tudom, nem is azért soroltam ezeket, nem mentségként az életre, nem ellenérvként a halállal szemben. Abba az osztályba járt, akiket először tanítottam életemben, és akik lassan hozzám öregszenek; középiskolás gyerekeik vannak, meggyűrte már őket az élet néhányszor, de sok örömmel, gyerekkel, szakmai sikerrel is megajándékozta őket.
Azon gondolkodtam, hogy végeredményben mindegy, ki, mit ér el, az viszont biztosan nem mindegy, hogyan. Hogy összeszorított foggal, vicsorogva, mert olyan is van sokszor, vagy mosolyogva.
Én Ágit csak mosolyogni láttam. Agyonkemózva is, soványan is, színes kendővel a fején is. Mivel nem volt napi kapcsolat köztünk, természetesen csak azt láttam belőle, amit láttatni akart. Az utolsó napok küzdelméről már nem tudok semmit, de szeretném azt gondolni, ha halványabb is lett a mosolya az utolsó órán, egészen mégsem hagyott fel az örömmel.
Amikor az ember a halálról gondolkodik, mindig a szenvedésre gondol, de igaza lehet szeretett, öreg barátnőnknek, inkább az örömre kellene. Már csak azért is, mert ha jól meggondoljuk, a szenvedés mulandó, az öröm örök. A szenvedés egy idő után lefoszlik a napokról, az öröm meg örök melegségként marad velünk - langyos kő a talpunk alatt.
Nem akarok fogadkozni, felesleges az ilyesmi, az ember úgysem fogadalmakat tart meg, hanem egyszerűen életben marad, amíg tőle telik. Megváltozni biztosan nem fogok végképp, lesznek még szomorúságok, keserű napok, de megpróbálok jobban, és kitartóbban örülni. Példának veszem magam mellé a barátaimat, meg a gyerekeimet, akik a példaképeim is.
Egy nagyszerű barátom nemrég azt írta, hogy haldokolni hagyjunk mást. Hát akkor ennek a gondolatnak a mentén állok neki a rengeteg munkának, amit csak sikerült hétvégére felhalmoznom. Egy kis sörfőzési szaknyelv, egy tonna dolgozat, házimunka, miegymás. Jutalomnak meg egy regény, amit a csütörtöki olvasóklubra el kell olvasni, és talán végre megnézek egy filmet is.
Más nincs. Jusson mindenkinek legalább egy pici öröm ma is.