Ferre

Fero, ferre, tuli, latus - jutottak eszembe Laci latinórái tegnap lefekvéskor, amikor a konferencia szó etimológiáján méláztam. Nem mintha túl sokat ragoztunk volna az inkább baráti összejöveteleknek, mint nyelvórának tűnő alkalmakkor, inkább Comenius Orbis Sensualium Pictus című művét olvasgatva gondoltunk közelebb kerülni ahhoz a világhoz, aminek leírásához akkor éppen a latin nyelv tűnt a legalkalmasabbnak.
Hogy a konferencia szó igazából honnan ered, nem tudom. Biztos tudhatnám éppen, de inkább gyártottam hozzá félálomban egy buheraetimológiát, amiben ennek a szónak mégiscsak a fenti latin igéhez volna köze. Azért is nyugodtam meg aztán tájékozatlanságomban, mert illeszkedik ez a gondolat mindahhoz, ami a IX. Miskolci Taní-tani konferenciáról most hétvégén eszembe jutott.
A fero ige jelentése ugyanis nagyon sokrétű. Általában a visz jelentésében használjuk, de azért ott van benne az elszenved, az eltűr sőt még az elvezet jelentésárnyalata is. A konferenciák nagy része pedig pont ilyen; a problémákat  együtt elcipelő, együtt gondolkodó. egymás gondolatait, tévedéseit elviselő rendezvények ezek.
A neveléselméleti-pedagógiai konferenciák sem kivételek. Vannak magukkal ragadó, érdekes, felvillanyozó előadások, és vannak elviselendőek. Sok jó előadó volt idén is, sok érdekes és értékes gondolat, reményt keltően sok fiatal szakember (ne mondja nekem senki, hogy csak a hülye megy tanárnak), és sajnos még mindig sok kevéssé releváns, kaotikus, szakmaiatlan előadás is. Hogy mondjak valami vigasztalót is, nincs ez másképp a világban sehol, a sokelőadós konferenciák már csak ilyenek, még Bostonban is, függetlenül attól, hogy ott éppen Howard Gardner tartja a nyitóelőadást.
Tavaly valahogy jobban bosszantott egy-két előadó bénázása, igaz,  idén is fogtam a fejem néhányszor (azok a diák! azok a mondatok!), de ha választhatnék, hogy ez legyen, vagy semmi, akkor mégis ezt választanám, mert nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek a szakterületünkön konferenciák. Sőt legyen ilyen több. Tudom, akkor nyilván hatványozódnának a futóbolondok is, meg születne még több se füle, se farka prezentáció megannyi ijesztő ppt diával, de talán még így is megérné, mert, és most nem szentimentális vagy forradalmi akarok lenni, de mégiscsak úgy mehetnénk előre ebben a mi elvárható szakmai paradigmaváltásunkban, hogy együtt megyünk, együtt visszük el a változás terhét, együtt viseljük el a kudarcokat, és együtt gondolkodunk arról, mit is kellene csinálni az osztálytermekben.
Ha nem látjuk egymást, nem hallunk arról, mit gondolnak a szakemberek a tanítás-tanulás folyamatairól, talán nehezebb eligazodni abban is, amit nap mint nap csinálunk, mert az intuíció, az  empátia és a szakmai felkészültség mind fontos, a gondolatoknak, ötleteknek, módszereknek azonban olyan a természetük, hogy másoktól átvéve is van értelmük.
Abban, hogy van-e olyan, hogy neveléstudomány, nem vagyok egészen biztos, lehet, hogy inkább van pszichológia, szociológia, neurológia meg mindenféle mixtudományok, de hogy elengedhetetlenül fontos arról beszélgetni együtt, mi történik az iskolákban ma Magyarországon meg máshol is,  meg vagyok győződve.
A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni, mondta Lomb Kató, már hogy visszakanyarodjak a szakmához, meg a latinórák szép emlékéhez. Ami meg a tanítást illeti, azt hiszem,  az olyan dolog, amit a nyelvtudáshoz hasonlóan, soha nem lehet tökéletesen csinálni, de aminek a fejlesztésével, kicsit vagy nagyon, minden nap érdemes foglalkozni. És főleg együtt érdemes ezzel foglalkozni, mert magában mindig ügyetlenebb az ember. Az együttön pedig nem csak a szakmát, hanem a gyereket is értem. Hát persze így szoktuk mi ezt meg sokan tanárok, arról beszélgetünk a legtöbbet, hogyan legyen a gyereknek ha nem is jó, de legalább jobb az iskola.
A Taní-tani konferenciára azért is érdemes volt elmenni, bár Miskolc tényleg marha messze van, mert akár jó, akár rossz előadást hallott az ember, tanulni mindenből lehetett. Ennél nagyszerűbb célt pedig aligha tudna egy tanításról szóló konferencia megvalósítani.