Majdnem
Tegnapelőtt jutott eszembe, azt hiszem, hogy milyen hihetetlen dolog, de most megint lehet antifasisztának lenni. És bár zsenge gyerekkoromtól fogva elhivatott antifasiszta voltam, az élmény gyerekélmény maradt, nagyjából ahhoz hasonlóan, ahogy D'Artagnan is szenvedélyesen akartam lenni azon a nyáron, amikor kizárólag Dumas-t olvastam.
Antifasiszta gyermekkoromhoz természetesen köze lehetett az akkori szocialista filmgyártás remekeinek, de ez aligha von le az elkötelezettség értékéből. A fasizmus ellen én akkor könyörtelenül küzdöttem, aktuális fasiszták hiányában, elméleti síkon. Aztán öt-hat éves lehettem, amikor látens antifasizmusom végre utat talált magának. Egy vállalati üdülés alkalmával a közös magyar bányász-endéká bányász szalonnasütésen azt sikerült egy padra állva ordítanom, hogy megjöttek a fasiszták. Anyám ijedten rángatott le a padról, apám pedig kioktatott, hogy nem minden német fasiszta, és különben is a fasizmusnak vége.
Hát mit csinál egy hat éves gyerek, különösen, ha rajongva szereti az apját? Persze, hogy hisz neki.
Apám tévedett pár dologban, tudom, de talán ebben a fasizmus dologban tévedett a legnagyobbat, mert a fasizmusnak nem lett vége, és azóta sincs. Nem is vagyok benne biztos, hogy újfasizmusnak kell hívni, mert pont olyan, mint a régi, csak a mostaniaknak már nem csak a zsidók nem tetszenek, hanem önmagukon kívül nagyjából senki. Elég magányos dolog lehet különben fasisztának lenni azokkal a rövidre zárt gondolatokkal a fejben, úgyhogy szerintem mindenki jobban jár, ha antifasiszta, mert az legalább társas dolog, vannak benne emberek, meg gyerekek, meg kutyák és macskák. Sőt gondolkodás és öröm is van benne. A zombilétben aligha van bármelyik is.
Más nincs, tessenek odafigyelni a világra, mert elég sok dolgot lehet elég hamar elveszíteni. Gil Scott Heront példának okáért már elveszítettük, Detroitot is majdnem. Az eszünket egészen már mégsem kellene.
Tulajdonképpen sohasem értettem, hogy a két szélső balos hangulatú(annyira balszél, hogy az már jobb szél, mert ez így kerek) eszmerendszerből, miért a fasisztázzuk a nemzeti szocialistákat, meg a hungaristákat... jó, jó sokban hasonlítanak, de akkor is.
VálaszTörlés...és lehetett akkor is antifasisztának lenni, csak észre kellett venni, hogy a nacionalista munkaállamnál, az internacionalista munkaállam sem jobb..
És n már tényleg nem tudom megkülönböztetni a piros, a zöld, a narancs és a mittomén milyszínű nemzeti szocialistákat egymástól.
Úgyhogy inkább futok.
A valóság elől.
Hát, mondasz valamit. Majd gondolkodom, miért érzek én különbséget szélsőség és szélsőség közt. Lehet, hogy nem jut eszembe semmi, és az is lehet, hogy simán nincs igazam.
TörlésAzért a világ vége előtt állj meg egy kanyarral. ;)
Azt hiszem, szélsőség és szélsőség között az a különbség, hogy miként, és hogyan, és milyen fokon legalizáljuk az erőszakot és a terrort. Ezekhez lehet szép csokorba válogatni eszméket és eszközöket. Hosszan semmiért halálra dolgoztatni embereket azzal az ideával, hogy ők ezzel egy nagyobb jónak a részesei, miközben fenntartjuk a számukra az illúziót, hogy van esélyük a túlélésre, vagy éppen kiirtani minden olyan valakit, aki a saját túlélésen túli növekedési erőforrásainkat blokkolja/"birtokolja", mindezt cselekedve ilyen-olyan ideológiai okokból, gyakorlatilag mindegy. Mindkettő erőforrásokat akar magának, mindkettő élet árán él. Csak az egyik gyorsabban öl. Parazitizmus mindkettő.
VálaszTörlésAz fogadható el, amely kölcsönös együttműködésen, az erőforrások megosztásán, és az erő befektetés kontra erőforrás kiegyenlítés terén megteremti a fenntartható dinamikát. Ahol elvon, oda pótol vissza. Áramlásban tart. Nem halmoz fel, és nem okoz energetikai lyukakat az erőforrásokban. Mint pl. nem népesedik túl. Ha erre nem vigyáz, akkor a rendszer kiegyenlíti magát tudatküszöbök alatt. Ezekből ideológiai vírusok keletkeznek, és a tömeg megindul ezek mentén. Mert az egyensúly a legerősebb törvény, bármi áron. Genocídium árán is.