Fogság

Ki amiben hagyja magát foglyul ejteni... 
Az idő nagy ellenségem. Én nem tudom, hogy ez honnan lett, ez a görcsös percszámolgatás, ez a mindig sietés, de már születni is előbb születtem. Mintha nem lenne holnap.
Aquinói Szent Tamás rosszkedv ellen a csokoládét (=ajándékozd meg magad valami jóval), a sírást, a baráti beszélgetést, a sétát és az alvást javasolja. A csokoládét szeretem, sírni tudok, barátaim csendes belenyugvással tűrik rosszkedveim telét, tavaszát, nyarát és őszét, sétálni és aludni azonban igen kevés időm jut. 
Az idő fogságában lenni nem jó. Nemcsak a rosszkedv miatt, hanem egyáltalán. Az idő stresszfaktor, feszültségek forrása, mire van, mire nincs, mindig kevés, rohan is, vánszorog is, kellemetlen útitárs. 
Állítólag az ember képes megtanulni, hogy legyen úrrá az idő zsarnokságán. Már pszichésen. Leül, aztán addig meditál, amíg az időbe kis, privátvégtelen zsebeket sikerül bevarrogatni az eltökéltség Singer varrógépével. Hát ezt én hogy irigylem.  És milyen képtelen vagyok az idő kezdetének és végének pattanásig feszített hálóján engedni. Ami másnak kötélen száradó nyári lepedő, az nekem acélháló. Szerencsétlen dolog. Ki tudja, milyen eltévedt kozmikus szándék hajszol egyeseket, hagy nyugodni másokat.
Nyilván tanárnak is azok az emberek mennek, akik megszokták, hogy az idő fogságában töltik a mindennapjaikat.