A számokról

Charles Demuth: I Saw the Figure 5 in Gold

Mindig számolok. Ez egy kényszer. Hogy ne vétsem el soha. Számolom a perceket, a másodperceket, mintha múlna ezen valami, az én pontosságomon, az én fegyelmemen. Mintha ezen fordulna meg az univerzum léte.
Nyilván a kényszeres számolás miatt rajongok magukért a számokért, a prímszámokért meg különösképpen, mert az az elképzelésem, hogy a prímszámok kiemelt fontossággal bírnak az életben. Az első másodperc a születésé, a második a lélegzetvételé, a harmadik a döntésé, hogy életben maradunk-e, és így tovább. Ahogy telik az idő, ahogy múlnak a másodpercek, pereg a számláló, egyre ritkábbak a prímek, egyre ritkábbak az életet érintő nagy döntések. Tehát minél tovább él az ember, annál ritkább a halál és az élet közti választás kényszere. Ha az ember nem fáradna bele az örökös számolásba, talán még az örökkévalóságot is megélhetné. Csak hát belefárad.
Isten is számol egyébként, ebben biztos vagyok. Igaz, hogy az ő számrendszere megegyezik-e a miénkkel, azt nem tudom. Vannak kétségeim. Lehet, hogy Isten, akár a számítógépek, a kettes számrendszert preferálja: egy-nulla, igen-nem. Ez azonban nem valószínű. Már ha az ő esetében a valószínűségszámítás egyáltalán értelmezhető fogalom. Ebben a bináris rendszerben Isten felébred, mi legyen, éljenek, haljanak, amilyen kedve van, úgy lesz. Ha másnapos, tegnap pálinkát ivott, a magyarok Istene, érted, akkor szar lesz, ha boldog, szeretkezett tegnap, evett egy jó csülköt, akkor jó lesz. Ez esetben matematikailag semmi sem és minden valószínű.
Van aztán az az elképzelés, hogy érdemeink szerint. Hogy a Jókat másképp, mint a Gonoszokat. Nekem ez elég szimpatikus, de matematikailag sajnos ezt sem indokolja semmi. Az, hogy én törődő Istent szeretnék, kevés befolyással van az univerzumra, még ha Istent prímszámnak gondolom is el, mert az is lehetséges, hogy Isten nemtörődöm, szarik rá, vagy kivándorolt valahová a jobb munkakörülmények reményében, esetleg egy szerencsétlen autóbalesetben (vagy az ősrobbanásban) tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emlékedet szívünkben örökké, édes fiam, zokog Isten anyja a temetésen, közben meg megy a kísérlet magától, a magára hagyott, zárt rendszerek fizikai törvényeinek engedelmeskedve. Ezt például meg lehetne írni, ezt a balesetet. Mindegy.
Na most mindebből nem az következik, hogy a számok lényegtelen dolgok, hanem éppen az, hogy nagyon is fontosak, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy jól kell számolni. Nem görcsösen, nem ragaszkodva a nehéz napokon felbukkanó irracionális számokhoz, nem rettegni a következő prímtől, hanem szelíden, minden másodpercet, minden tized- és századmásodpercet megbecsülve, félelem nélkül megszámolni.