Elég

Nektek az Isten pénze se, szokta volt szegény apám mondani, és nyilván igaza volt, kevés ember van, aki nem költ többet, ha többje van. Ez most két dolog miatt jutott eszembe: egyrészt megláttam az első fűtésszámlámat, távfűtés, azt fizetem, amit mondanak, pedig aztán aprócska kis lakásban lakom, se nagy négyzetméter, se mínusz húsz nincs, másrészt meg volt egy nem fogadott hívásom a felnőtt nyelvtanfolyamot szervező nyelviskolától, mert hogy állítólag nincs elég tanár.
Na most nagyon kis híja volt, hogy el nem csábultam, mert még heti tíz óra az ugye még egy kis plusz bevétel, könnyebb fűtésszámla, esetleg vehetnék Borinak egy-két nadrágot... Aztán zuhanyzás közben átgondoltam a dolgot. Hát hülye vagyok én? Nem az a cél, hogy még többet dolgozzak, hanem az, hogy kevesebbet. Jó a számlák jönnek rendületlen, kicsit dilemma mindig, be tudom-e fizetni Bori menzáját, de aztán általában be tudom, majd kevesebbet eszünk, és megfogadtuk, hogy nem nőjük ki a cipőnket.
Elég, ami van. Igaz, nincs saját tulajdonú semmink, nincs saját lakás, ez a pici albérlet van, van két gyerek, akinek enni kell adni, fizetni a számlákat, menzát, kölcsöntörlesztést ésatöbbi. Ha többet keresnék persze jobb lenne, de ha heti hatvan-hetven órát dolgoznék, akkor sem telne saját lakásra, utazásra, ilyesmire, viszont elég valószínű, hogy saját finanszírozású hamvasztásra igen.
Szóval ma visszahívom a fickót,  és megmondom neki, hogy nekem pont elég az a munka, az az élet, ennyi megoldandó feladat, megtartandó óra, ami van. Igazából az élet kell, hogy elég legyen.