És

Az életben a dolgok nem állnak magukban. Egyik dolog a másikkal összefügg, a mondatok közé ést teszünk, összefűzünk mindent mindennel, legyen támaszték egyik a másiknak, ember az embernek, reggel az estének, születés a halálnak, öröm a bánatnak.
Ahol minden mindennek társa, ahol nincs olyan szó, ami magában állna, ott a világ dialógusokban éli a mindennapjait. Beszélnek egymáshoz a sejtek, csevegnek a moszatok, diskurálnak az izomszövetek.
Nincs csend és nincs üresség. A világ kitölti önmagát, és ahol űr támad, oda mindig beilleszt egy párbeszédet. Ha más éppen nem adódik, akkor Istennel.