Tudatos
Már több mint száz napja, hogy belefogtam, de pár napja azon gondolkodom, mi a legnehezebb számomra a mindennapos fotózásban. Nem a fotózás zavar, mert azt szeretek, különben minek csinálnám. Az idő persze kevés, ez igaz, sokszor indulok dolgozni sötétben vagy alig világosodó égbolt mellett, estére pedig, mire befejezem a munkát, megint sötét van. De nem ez a legnehezebb, hanem a tudatosság, az, hogy elkerüljem az esetlegességet, hogy ne legyen egy csak legyen már valami fotó arra a napra.
Bár a képeimen nem látszik még, és talán sosem fog, most másképp fotózom, mint száztizenakárhány nappal ezelőtt. Az eddigi (megyek, aztán ami elém kerül, azt lefotózom, ha épp van kedvem) módszer mellett mostanában már szoktam képeken gondolkodni. Mintha más funkciója lenne a fényképezésnek. Ezt most itt nem fogom tudni okosan leírni egyelőre, lásd időhiány ésatöbbi, de zuhanyzás közben a bontakozó tudatossággal kapcsolatban az jutott eszembe, hogy milyen ad hoc országban élek, és hogy talán pont ez zavar legjobban a mindennapjaimban. Kicsit bizonytalanul írom, de mintha a fotózás terén én egy picit kevésbé lennék ad hoc.
Nem a túltervezést hiányolom az életből, hanem az értelmes, végiggondolt döntéseket. Akár az ország, akár mondjuk az oktatás tekintetében. Azt látom, szinte csak vagdalkozás van: olykor félelemből, olykor önérdekből, olykor tudatlanságból olyan döntéseket, pillanatnyi ötleteket valósítanak meg, mostnincsjobbötletemdelegyenvalami, aminek a tűzoltáson kívül semmi értelme, ráadásul a rossz döntések által okozott károkat hosszú idő lesz helyrehozni.
Ezt látom amúgy mindenhol, a politikában is, csak hát az ilyesmi, mármint a nem tudatos döntések, ösztönválaszokat szülnek. A tüntetőket megverik, a megemlékezéseket szétfütyülik. Azt olvastam valakinél tegnap, csürhévé lett a magyar. Valahol, szomorúan látom, ez is igaz.
Szerintem, ha lehetne ezzel a dologgal, mint haza, mint felelősség, mint állampolgárság nap mint nap foglalkozni egy picit, ezen gondolkodni, ezt tudatossá tenni, akkor másképp állnának a dolgok. Esetleg erre is lehetne egy projekt.
Más nincs, most két napig sokat dolgozom, aztán szerdán megnézem, mi változott másfél év alatt kórházi fronton. ÁFSZ Ozora 3.0.
olykor a látszólag esetleges fotók is nagyszerűek... mert semmi sem esetleges, mert van egy fő rendező elv (még fölöttünk is), én annak szeretek/szeretnék a nyomában járni, ezért akkor fotózom, amikor megszólít valami eleve elrendezett.És ez nem "ad hoc", legfeljebb úgy érezzük mi.Mert nem mi rendeztük el. (Csak kicsit... a képkivágással)
VálaszTörlésde ennek semmi köze a politikához:) (a tájképekre gondoltam főleg- bár mondjuk, hallom, Pesten egyre kevesebb a fa...:(
a napi rutin... :) Ma a gyerekek olvasási képességeit kellett felmérnem a pár fős osztálykámban. Túl vagyunk a tesztelésen, felolvastam nekik a rögzített szakvéleményem, mert hát nem titkos, joguk van tudni róla. Hogy időnként mást olvasnak, de igyekeznek az általik ismeretlennek tartott szavak helyett is valami értelmeset költeni... és hasonlók. Következő órán játék. Ahol a szocializációt fejlesztjük, leginkább a szabálykövetést és az egymás elfogadását. A mellettem lévő gyerek halálra unja magát, így mikor rákerül a sor, hirtelen felvesz valami szerepet, selypítő hangot és jön az előadás... Mi, a többiek szájtátva, röhögve hallgatjuk. Másik gyerek előkapja a telefonját és felveszi az egészet, auz is, ahogy én igyekszem a játék menetét irányítani és ahogy a színész palántám ezt fejhangon lereagálja, meg ahogy mindenki nevet. -- mindezek után, kioszthatnám őket, hogy órán hogy lehet ilyesmit, meg telefont elővenni és felvenni bármit és hasonlók. Ehelyett én megdicsértem őket és közöltem velük, hogy az egyikükből akár színész is lehetne, a másikból meg egy vérbeli operatőr. És ez halálosan komoly. Mert tehetségesek. Mindenesetre kértem, hogy a ballagásig őrizzék meg, hogy hogyan indult itteni iskolai mivoltuk, hadd szórakozzunk majd akkor is rajta.
VálaszTörlés