Bújócska

Valami oknál fogva én állandóan elveszett tárgyakat keresek. A karma hatalma. Illetve nem keresem a tárgyakat igazán, csak gondolok rájuk, és azt hiszem, hogy a gondolat ereje valahogyan majd elibém sodorja őket. Aztán nem sodorja. Vagy nem elég erős a gondolatom, vagy a lábbelikre másképpen kell gondolni, mint az elveszett dolgozatokra, mindenesetre ma délután az eddigieknél valamivel materialistább módszert leszek kénytelen alkalmazni a szandálkeresésre.

Ez amúgy is egy ilyen év, mindent elhagyok és megtalálok, ezt a kis játékokat játszom önmagammal. Nem is merem összeszámolni, hány fontos papír, dolgozat, ez-az bújt el már előlem az utóbbi hetekben és hónapokban, hogy aztán kárörvendően vihogva bújjon elő, és tettesse, hogy ő világ életében ott feküdt az asztalon, épp az orrom előtt.

Szerencsére minden fontos papír előkerült eddig, pusztán egy orvosi leletnek kélt tartósan lába. Közben viszont kisebb-nagyobb tárgyaim választották az ideiglenes száműzetést: egy körömcsipesz, a tesómtól kapott meggyötört túraszandál, néhány nyaklánc, a barcelonai képeim egy része (amikről amúgy eddig azt hittem, mindet sikerült visszanyernem), és még ki tudja, mi nem -  dolgok, amik egyelőre csak vihogva várják, hogy észrevegyem, már elkezdődött a játék, ők már elbújtak, indulhat a keresés. Néha kicsit idegesítenek.

Egyébként meg kezd nagyon meleg lenni, lassan izzani kezd majd az iskola betonépülete, és onnantól az elviselhetetlen forróság nyomja rá a bélyeget minden tanórára. Jó volna a tanév teljes egészét kihasználni, még ilyenkor is hasznosan tölteni az időt, de ez júniustól ebben az épületben gyakorlatilag lehetetlen. Ha értelmes munkát tervezek, az a baj, ha pihenünk, akkor meg az.  Persze már alig van vissza tanítási nap, kibírom. Én mindösszesen tíz napot tanítok már csak ebben a tanívben a Pünkösd meg az emeltes szóbelik miatt, amiből az utolsó két nap már szinte nem is számít, mert rendrakás van, meg hasonlók.

Néha elmerengek azon, milyen jó volna nekünk (is) egy normális épület, mert ez a mostani lassan szétesik. Mennyivel jobb volna egy vastagfalú, barátságosan hűvös épület. Az ember ilyen, mindig vágyakozik a jobbra. De ez így helyes.