Mitől

Elrepülnek a hónapok. Nagy, tömött tollú hollószárnyakon repülnek, és mire észbe kapunk, vége van az évnek megint.

Megint eltelt egy hónap, olvasókörben voltam, ahol Esterházy Hrabaljáról beszélgettünk. Érdekes volt, bár mostanában kevesen vagyunk, így sajnos több szó jut rám is. Arról beszélgettünk, milyen nőkönyv ez, és hogy Esterházy egy kicsit nő volt. Mindig is úgy képzelem, ha egyszer újjászületik, majd nő lesz. Áll a spájzban a kicsit pocakos német háziasszony, esetleg norvég, és a lekvárokat nézi. Később a pacalra gondol. A férjét reggel még csendesen megveti, de estére megbékél. Valahogy így.

Arról is beszélgettünk különben, hogy mitől művészet a művészet, és hogy milyen a viszonya az alkotó személyéhez. Én azt gondoltam, hogy bármennyire is személyes egy alkotás, addig kell vele dolgozni, mint a kelt tésztával; akkor jó, ha elválik az ember kezétől. Gergő szerint meg a műalkotást a nyelvezete teszi mások számára érvényes, befogadható alkotássá. (Nyelvezeten értsünk vizuális eszközöket is képzőművészet esetén.) Ezen még gondolkodnom kell, mert bár még nem írtam semmit a Hasnyálmirigynaplóról érdemben, fontos volna körbejárni, miért tartom irodalomnak, és nem személyes naplónak. Ha annak tartom. Újra fogom olvasni.

Mivel megvan a Merítés-díj tízes listája, félre kell tennem Nádast egy darabig. Nem árulok el semmit, de négy könyvet nem olvastam a listáról. Szóval azzal lesz még dolog, meg persze ott a fordítás is, amiben nem látom át, mennyire állok szarul.

Más nincs, örülök, hogy péntek van. Meg annak is, hogy élek. Mellesleg jegyzem meg, visszatértem a laktózmentes tejre, mert a rendestől rosszul voltam. Ez van, toleráns vagyok, csak az emésztőrendszerem rákattant a laktózmentes cuccokra. Mitől van ez is, nem tudom.