Mindennapi kozmológia

A világegyetem hullámokból áll, mondják a fizikusok, nincs is anyag, csak valami nagyjából meghatározható rezgés van, amit jobb híján anyagnak becézünk. Igazuk lehet, az a benyomásom, az élet is ilyen hullámzó valami; néha együtt tágul a lélegzettel, szabad és könnyű, könnyebb a levegőnél, repül, máskor meg csak egy levegőtlenül szűk helyre bordaszorított vákuum.

Vannak rossz, horzsoló napok, amikor akárhogy is fordul az ember, mindig puszta betonhoz ér a bőre, minden ledörzsöli róla a hámréteget, alatta a nyers, fájdalmas hús. Jobb ilyenkor mozdulatlannak maradni, adom magamnak a bölcs tanácsot, de hiába.

Még szerencse, hogy a hullám nem ismeri a mozdulatlanságot, és mindent tovább sodor.

Nem tudom, az emberek gondolatai is hullámok-e, gyanítom, hogy igen. Ide-oda sodródnak a partok közt, a nyílt óceánon más gondolatokkal találkoznak, megkedvelik vagy megutálják egymást, a sekély vízben egymásra fekszenek, bámulják a színes halakat vagy az égbolton saját tükörképüket a felhőkben. De ha a gondolat hullám, akkor tényleg minden az, mert minden elgondolható. A boldogság éppen úgy, mint a boldogtalanság.