Ignácné

Kellemes, langyos, kenyéren és vízen hétfőre ébredtem. A holnapi intolerancia (laktóz) vizsgálat előtti napon koplalni kell, illetve lehet enni például fehér kenyeret, fehér rizst, (fehér) főtt csirkemellet, és lehet inni vizet. Ennyit ugye az intoleranciáról, meg a white supremacy gondolatáról. És mindezt csak azért, hogy megtudjam, amit tudok amúgy is, anélkül is, hogy meginnék egy pohár laktózt klinikai körülmények közt, kanüllel a karomban. Eh. Aztán majd csodálkozunk, ha nekem is megjelenik a Szűzanya.

Ezt leszámítva egészen kellemes hétfőnek tűnik a mai, Bridget elvileg ma hajnalban elhúzott egy egész hétre. És hát adja Isten, hogy így legyen, mert amilyen ingerült tudok lenni, ha leesik a vércukrom, lehet, hogy még a végén megbántanám.

Egyébként ma borzalmas meleget jósolnak, ezért könnyített foglalkozásokat tervezek a diákocskáknak. A kinti huszonnyolc fok a délre néző ablakos betonépületben tizenegy órára nagyjából negyvenkettő a termekben, és ugyan lehet, hogy ez az élet értelme, mindenkinek kínszenvedés.

Amúgy több jó hír is van, megtaláltam a két hete elveszettnek hitt témazáró dolgozatot, befejeztem az érettségi dolgozatok javítását, elkezdtem Nádas regényét és kiválóan aludtam éjszaka. Próbálok ma kíméletes lenni önmagamhoz és másokhoz, bár egy ilyen böjti napon igazából legjobb volna nem is dolgozni, csak elmélkedni. Azért Ignác tudott valamit. Üres gyomorral nem ment gyerekek közelébe.