Szombati végtelen


Ebben a blogban sokszor kezdődnek rájöttemmel, meg azt gondolommal a posztok, ami elég jó hír, mert feltételez a részemről egyfajta egészséges agyműködést. Most arról nem készítek semmiféle kimutatást, hogy a posztok többsége a bennem élő, ám rejtett optimizmust avagy a felszínen mutatkozni szerető pesszimizmust tükrözi-e inkább, mert végeredményben ez itt csak egy jegyzetlap, én meg kedvem lelem a jegyzetelésben.
Tegnap megvolt a ballagás, morfondíroztam kicsit, csak én éreztem-e lelketlennek az egészet, de nem tudom. Bridget az egyik kitüntetett lány nevét például nem tudta, ami szerintem borzalmasan gáz, mert ha már négy éven keresztül kiváló diákunk, akkor ez nagyon a minimum volna. Még a minimumnál is kevesebb. Amúgy elnéztem a mi kis iskolánk vezetőit, és mind olyan szörnyen álember: képmutató, felszínes, érzéketlen, megalkuvó. Nem nagyon lehet mást, tényleg csak sajnálni őket, mert borzalmasan szar életük lehet.
Más. Ma befejezem Márton László könyvét. Azért az milyen hihetetlen, hogy sosem lesz vége ennek a pernek sem, meg úgy egyáltalán mintha nem tudna a mi kis országunk (különösen pedig a vidék) kikeveredni semmiből, amibe egyszer belemászott. Leginkább a butaság langyos iszapjából. Lápvidék ez itt, a magatehetetlen, vergődő ostobaság vidéke. Ha festő lennék, biztosan egy pusztaságban álló, magányos, üres tekintető embernek festeném le, aki mellett divatos dolgok hevernek a kiégett fűben: valami divattáska, kristálycsillár, csillogó-villogó elektronikus tárgyak, a háttérben pottyantós vécé. Márton könyve amúgy jó könyv, csak nagyon hosszan van írva, és nagyon körülményesen. Érdekes módon ez az erénye. Becsülöm érte, hogy így utánajárt a dolgoknak, bár az is lehet, hogy picit kevesebbet kellett volna ebbe a regénybe mindebből beleírni. Karinthy még tudta, hogy kell ezt csinálni. Az a benyomásom, a kortárs szerzők egy része nem tudja belőni, miből mennyi a jó. Esterházy, Nádas, Bartis kivételek. Na mindegy, én csak egy olvasó vagyok.

Szombat van, az idő a gondolatok végtelen möbiusza. Sétával enyhítjük a halandóságunkat.

Megjegyzések