Fűszálak

"A fűszálak a második napon teremtetett tiszavirág-életű angyali lények."
Zohár

Tiszavirág-életű angyali lény az ember is. Ez is küldetés, puha gyep lenni a másik talpa alatt, nem eltiporva lenni, hanem megtámasztani a másikat a világban észrevétlenül, ahogy a fű támaszt meg, ahogy végigsimít a talpon, ahogy gyengéden arra emlékeztet, az éghez és a földhöz is közöd van.
Uri Asafnak minden bizonnyal igaza van, a Zohárt olvasva az ember Zohárul kezd gondolkodni. "Ha kinyitom a Zohár könyvét, látom az egész világot." - mondta Báál Sém Tov, és nem véletlenül. Alig olvastam bele, máris megragadott a gondolatmenete, máris szűri át a valóságot az agyam, máris a Ragyogást látom. Hát ez volt az ajándék értelme: meglátni a fényt. Köszönöm.

Tiszavirág-életű angyali lényeg között töltöttem a hétvégét péntektől vasárnapig. Mondjuk úgy, helyszíntől függetlenül nyaralni voltam egy olyan valóságban, ahol el lehetett engedni a világ terhes, sötét oldalát, ami akkor is a Terasz volt, ha onnan ezek a helyek messze vannak földrajzilag. A Terasz nem csak a hely maga, inkább az emberek, a csend, az önmagát az itt és mostban elveszítő idő egyszerre, ami azért alapvetően Lengyeltóti, de lassan, na jó, elég lassan, máshol is lehet.

Jó hétvégém volt. Volt benne munka is, de jó munka, olyan emberekkel, akiket becsülök és szeretek. Nem tudom, mikor és mit tettem, hogy a világ gépezete minket egymás mellé sodort, de a barátságuk és minden munkával töltött perc is jutalom. Így kellene működnie a világnak mindig.
Pihenés volt ez a hétvége a sok nehéz, agyonzsúfolt hét után és előtt. Igazi nyaralás; ültem egyik teraszról a másikra, néztem a napsütést az emberek arcán, a faleveleken, a vízen, a köveken, és most mindenhol a ragyogást láttam. Nyilván ezt hívják úgy, hogy kegyelmi pillanat. Közel volt az ég.

Nem tudom, mit mondjak, az embert néha szótlanságra ítéli az öröm, mert annak ugyanúgy nincsenek szavai, mint a bánatnak. De képei vannak, fény-képei, amit mutatni lehet, mert az öröm, a tiszavirág-életű angyali lények fénye ott marad mindig a képeken, még akkor is, ha a bloghagyományoknak megfelelően, ők maguk nem látszanak.

A teljességben telt a hétvége. Mindenkinek köszönöm, aki ebben velem tudott lenni.