Zacc



Nem múlik. A zacc az nem múlik el, az már nem oldódik fel sehol, tanácstalankodik a lefolyó mellett, maradna még, hátha jó lesz valamire. Mondjuk a földnek jó állítólag, javítja a talajt, pont mint az emlékek, mert azok is javítják a jelent. De a zacc se talaj, az emlék sem jelen, úgyhogy nem marad örökké, tűnik el a lefolyóban, mossa el az eső, a felejtés, az idő.
Isten kegyelme a felejtés. Ezért marad csak a nyom, a reggeli kávé íze a szájban, persze nem az íze, hanem az íz lenyomata az agyban, és nem ez ember marad, nem az együtt töltött délután, hanem az öröm nyoma. Múltkor az jutott eszembe, az emberi agy talán azért olyan bordázott, hogy ez a sok lenyomat elférjen a kis kanyarokban, hogy meg tudjon bújni az öröm nyoma valamelyik félreeső völgyben a csalódás elől, és hogy végtére is a sok emléknyom bújócskát játszhasson, ha éppen ahhoz van kedve.
Nincs hiábavaló, haszontalan emlék. Néha megmarad, néha elvész egy időre, de biztosan nem oldódik láthatatlanná. Az ember nem töröl embereket az életéből. Akárhogy is van, akármilyen is az a másik, valahol biztosan megbújik az emléke, mint a zacc a lefolyó karimája mellett makacsul. Hagyom a zaccot. Hagyom az emlékeket. Majd elviszi a víz, amit akar.

A Gittegylet oldalán a Pannonhalmi Szemle megváltásról szóló számáról írtam (KATT). Tényleg tetszett ez a szám, mert sokfelől vizsgálja a megváltás témáját. A hozzám legközelebb persze a sok cikk elolvasása után is Rosenzweig értelmezése áll. Elfogult vagyok vele, tudom, de nekem a megváltás, a rossz (szándékosan nem használom a bűn szót), a sötét felé húzó teher alól, a szeretet maga. Liebestat - szeretetcselekvés, mondja a zsidó filozófus, én meg bólogatok. Csak a jó, csak a szeretet vihet tovább azon az úton, amit magam számára járhatónak gondolok, de nem mondom, hogy más útja is ugyanerre kell, hogy vezessen. Van, aki egy közösségben találja meg a saját megváltását, van, aki kizárólag Krisztusban vagy az Írásban, esetleg Buddha szavaiban.  Szeretem azt gondolni, a szeretet az a közös nevező, ami minden megváltáskeresés megoldásában ott van. Az, hogy a szeretetet Pál nyomán értelmezzük vagy sem, mindegy. Talán a szeretet az egyetlen olyan szó, aminek minden értelmezése releváns.

Megjegyzések

  1. Szia Izabella, írtam az e-mail címedre, de azt olvastam, hogy valami gond volt/van a gmail-lel, és volt levelem, amit visszaküldött, szóval nem tudom megkaptad-e?
    És a zacc tényleg nem múlik.... :)
    Minden jót!
    Bernadett

    VálaszTörlés
  2. Szia, előhalásztam. Írok. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése