Morfium

Kellesz. Nem tudom bonyolultabban mondani, pedig lehetne. Lehetne beszélni arról, milyen hirtelen áramlik szét az öröm az erekben, amikor meglátlak, vagy arról, milyen titkos áramköröket zár az érintésed, és hogy ilyenkor hány száz vagy ezer idegvégződés engedi mindennapos görcsét el hirtelen. Lehetne beszélni arról, miért ugrik milliónyi neurotranszmitter gondolkodás nélkül az ismeretlen sejtközi térbe, amikor megérzem az illatod, és a gerincből kilépő pályákból hogyan tűnik a semmibe a félelem, hogy fájni fog megint a reggel.
Kellesz. Tudom, hogy veszélyes vagy, de nem érdekelnek a mellékhatások. Nem érdekel, hogy miattad néha elfelejtek levegőt venni, mert nincs már szükségem a levegőre, ennél nem tágul tovább a mellkas, innen már csak az öröm érdekel -  a szerteáradó béke, a csend, a pillanat, amikor becsukod a szemed, és velem sóhajtasz.
Morfium. Ez vagy nekem. De nem beszélünk róla.