Izland projekt

Emigrálni kell. Ezt egy ideje gyanítom, de az elmúlt napokban végképp arra jutottam, maradni ugyan volna miért, barátok, magasztos eszmék, célok, miegymás, de hogy azért az semmiképp sem tartozik a racionális gondolkodás alternatívájához, hogy az ember magasztosan döglik bele ebbe az őrültek házába.
Nem, semmi nagy horderejű nem történt, egyszerűen csak az van, hogy ha az ember azt akarná csinálni, amit szeretne, akkor vagy éhen hal, vagy minden lépésével a hozzá nem értés, meg a rosszindulat méteres falaiba ütközik. Ha meg életben akar maradni valami emberi módon, viszonylag tiszta lelkiismerettel, akkor nem tud. Ez nem egy ilyen ország. Néha már attól furdal a lelkiismeret, hogy ilyen környezetben egyáltalán hajlandó vagyok csinálni a dolgom. Hogy nem csapok az asztalra, hogy elég már, halljuk egyáltalán, hogy milyen mondatok esnek ki a szánkon?
Itt a szalozsidózás, meg a szoftcigányozás az a napi ügymenet része, de ha még csak ennyi, akkor tegyem össze a kezem. Nem normális ez az egész légkör. Valahol azt a pszichoszlogent olvastam, hogy ne magadon változtass, hanem a környezeteden. Hát lehet benne valami, mert én már nem tudok és nem is akarok ilyen szempontból változni. És hát annyi pálinka sincs, amivel ezt legalább túl lehet élni.
Szóval megcsinálom, amit kell, nagyjából egy év kell hozzá, aztán elmegyek innen. Arra gondoltam, Lénárd is elment. És akkor sem jött haza amikor már jöhetett volna. Szerintem, akinek van kedve, jöjjön velem Izlandra. Ott nincs semmi, nem szépek az emberek különösebben, nincs nagy gazdagság, de sokat zenélnek, és állítólag néha lezárnak egy-két hegyi utat a tündérek miatt.
A terv az, hogy ott fogunk élni. Nézzük a nemtommiket, amik ott vannak, és szeretünk reggel felkelni, mert nem szorítja össze a szívünket se a kilátástalanság, se a gyűlölet, amibe ebben a kuplerájban sajnos akaratlanul is belecsúszunk.